Anne Ratto: A környezet néha fontosabb, mint a munka, amit végzel

A környezet

Gondot okozhat a szuperérzékenyeknek a megfelelő foglakozás, hivatás kiválasztása, páran azonban mégis rátalálnak az optimálisra. Lehet, hogy azért, mert a környezet / közeg számukra fontosabb, mint maga a tevékenység?

A környezetet definiálhatjuk úgy, mint „azon külső körülmények halmaza, amelyek hatást gyakorolnak az egyén létezésére és fejlődésére”. A fizikai, a szociális közeg és a személy saját karakterének figyelembevételével meghatározható egy olyan foglalkozás, ami könnyen működtethető és fenntartható. Egy szuperérzékeny biztosan boldogul szinte minden munkahelyen, ha kellően ismeri önmagát és átlátja, hogy mely tényezők határozzák meg számára a pozitív munkakörnyezetet. Vannak olyan külső tényezők, amik a szuperérzékenyek telítődését majd fáradását gyorsítják, ilyenek például: a túlzottan sok emberrel való kapcsolat, túlórák, megzavarások vagy kizökkentések, erős fények, erős zajok és a kellemetlen szagok. Az eredetileg kellemetlen közeget, annak átrendezésével, átszervezésével átalakíthatja olyanná, amiben aztán jól boldogul.

A váltás

Ha egy merő szenvedés a jelenlegi munka, akkor hasznos végig gondolni milyen pozitív és negatív oldala van. Érdemes ezt a gyűjtést kiterjeszteni a korábbi munkákra, hobbikra illetve tanulmányokra. Ez az összeírás segítséget nyújthat ahhoz, hogy milyen munka passzol a legjobban. Minél világosabb, hogy milyen közegben tudja valaki a legjobbat kihozni magából, mik az erősségei, hol és hogyan nyilvánul meg az egyéni érzékenysége annál könnyebb behatárolni az optimális foglakozást / munkát számára.

Szakemberekhez vagy a szakirodalomhoz fordulva azonosíthatod érdeklődésedet, miáltal az annak megfelelő foglalkozás megtalálható. Fontos előre tájékozódni az adott területről, például olvasni róla, vagy beszélni az adott területen dolgozókkal. Közben folyton figyelj arra, hogy a hallottak mennyire összeegyeztethetőek saját hozott tulajdonságaiddal. Érdemes elmenni a helyszínre és ott is beszélni emberekkel, ha máshogy nem legalább telefonon. (Szerencsére mindenki szeret magáról beszélni.)

Kár limitálni a lehetőséget azokra a foglalkozásokra, amiket már ismerünk. Használd ki a munkalehetőségek sokszínűségét! Figyelj amikor böngészed az álláshirdetéseket hátha megihletnek, milyen végzettségek szükségesek, mérlegeld a fizikai és szociális közeget (a klienseket és a kollégákat is), gondosan mérd fel a vezetés és/vagy az ellenőrzés módját, megfontold meg a saját vállalkozás indítását is. Önismereted segítségével, és odafigyelve intuíciódra megtalálhatod azt a foglakozást, ami öröm lesz.

(Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. februári számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)