Medveszív könyve egy krí javas ember, gyógyító, tanító életén keresztül mutatja be népének életét, hitvilágát. Történetein keresztül megértjük az emberi lét alapvető igazságait. Segít minket visszatalálni a gyökereinkhez, a természethez, Földanyához … igaz önmagunkhoz.” Akár válaszokat találhatunk benne életünk kérdéseire.

Nap mint nap kifejezzük szeretetünket és törődésünket egymás iránt. Emellett összehasonlítjuk magunkat másokkal, versengünk, tiszteletre, befolyásra vagy hatalomra vágyunk. Elaine N. Aron, a Szuperérzékeny vagyok? című bestseller szerzője feltárja előttünk, hogy az egészséges önértékelés ennek a két viselkedésnek – a szeretetnek és a versengésnek – az egyensúlyán alapszik. Amikor túlzott jelentőséget tulajdonítunk a pozícióknak és nem eleget a kapcsolatoknak, akkor megszégyenültnek, vesztesnek vagy elnyomottnak érezhetjük magunkat, erősítve ezzel alacsony önértékelésünk gyökereit.

Hamarosan megjelenő könyvében dr. Aron megmutatja nekünk, hogyan vihetünk szeretetet azokba a helyzetekbe, amelyek látszólag a hatalmat igénylik, és hogyan kezeljük a szeretet köpönyegébe bújtatott hatalmi játszmákat. A praxisából merített történetekből, tesztekből és gyakorlatokból megtanulhatjuk, hogyan működik a kapcsolódás, a versengés és hogyan aktivizálódik az alulértékelés életünkben.

Segítséget kapunk az otthontól a munkahelyig ahhoz, hogy:

• tudatosan használjuk a szeretetet és a versengést, és ezáltal elkerüljük a megszégyenülést és a vereséget

• megszüntethessük a feszültséget kapcsolatainkban

• elkezdjünk dolgozni a tudattalanunkkal is, ahol alacsony önértékelésünk gyökerei vannak

• elcsendesítsük azt a belső hangot, ami megakadályoz bennünket abban, hogy otthon és a munkahelyünkön igazán önmagunk legyünk.

Dr. Aron – a már tőle megszokott – tudományos alapossággal, világos és empatikus stílussal ad egyszerű, gyakorlatias útmutatást az egyensúly megteremtéséhez, ahhoz, hogy az olvasó harmonikus és tartalmas kapcsolatokat és helyes önértékelést alakítson ki.

Ez a könyv segítséget nyújt:

Kapcsolataid megértéséhez és átalakításához. Boldogabb, teljesebb párkapcsolat építéséhez. Intim együttléteitek harmonikusabbá, örömtelibbé tételéhez. Érzékenységed kapcsolatokban való megéléséhez. Érzékeny partnered megértéséhez, és ezáltal egy boldogabb kapcsolat kialakításához.

Dr. Elaine N. Aron: Szuperérzékenyen párban című könyvéből részlet:

“Arra, hogy vizsgálni kezdjem a szuperérzékenység öröklött tulajdonságának szerelemre gyakorolt hatását, nem pusztán tudományos érdeklődés indított. Ezt én valóban megéltem, és sok mindenre megtanított, akár akartam tanulni, akár nem. Így, noha saját esetem csupán egyik lehetséges módját illusztrálja annak, ahogyan a szuperérzékenység befolyásolhat egy kapcsolatot, mégis élővé teszi ezt az elhanyagolt, ámde rendkívül nagy hatású szempontot.
Szociálpszichológus férjem, Art amolyan pörgős típus. Ha egyedül megy sétálni, zenét hallgat, ugyanakkor jobban szeret velem együtt sétálni. Én viszont szívesebben megyek egyedül; ráadásul képes vagyok öt órán keresztül autót vezetni egymagam úgy, hogy egy percre sem kapcsolom be a rádiót. Csak gondolkozom.
Art remekül helytáll, ha nyomás alatt van. Nincs senki, akit krízishelyzetben szívesebben tudnék magam mellett; ő egyszerűen odajön, és mindent megold. Viszont képes százszor belépni ugyanabba a szobába anélkül, hogy észrevenné, hogy egy lámpa felkapcsolása vagy egy szőnyeg megigazítása mennyit lendítene a látványon. A finom megoldások, ötletek egy helyzet javítására számomra magától értetődően jönnek.
Amikor elutazunk egy konferenciára, ő egyfolytában társasági életet él, a reggelitől kezdve egészen hajnali két óráig, csoporttól csoportra járva. Én részt veszek az előadásokon, elkísérem Artot talán a vacsorára vagy egy-egy fogadásra is, de nagyrészt inkább visszavonulok a szobámba, sétálok egyet a szabadban, vagy hosszasan társalgok valamely másik magányossal.
Art számára minden cselekvés spirituális, a hétköznapi dolgok is jelentőségteljesek. Én, ha tehetném, folyton magamba zárkóznék, és úgy érzem, kettészakít a külső kötelezettségek sora és a kínzóan csábító, gazdag, spirituális világ, amelyre csak akkor lelek, ha befelé fordulok.
Gyakran ugratom Artot annak felemlegetésével, hogy egyszer megkérdezte, hol vettem azt a gyönyörű „új” képet a konyhában – amelyik akkor már vagy másfél éve lógott a falon. Ő viszont nem heccel engem semmivel – túl rosszul viselném. Mindketten képesek vagyunk tizenhat órát dolgozni egyvégtében, ha kell. Én utálom, számára ez rendben van. Én, amikor este lefekszem, teljesen éber vagyok, túl sok minden kavarog a fejemben ahhoz, hogy el tudjak aludni. Ő meg befekszik mellém, és fél perc múlva úgy durmol, akár egy grizzly a tél közepén.
Art nem álmodik olyan gyakran, mint én. De ha mégis, az ő álmai vidámak, és legtöbbször különféle dolgok megszervezéséről szólnak. Az enyémek erőteljesek, olykor felkavaróak. Ezért aztán hosszú éveken keresztül úgy gondoltunk magunkra, hogy én vagyok az, aki szokatlanul mély érzelmi életet él, ő pedig „nem egykönnyen kibillenthető”. Persze én ezen is sokkal többet és mélyebben morfondíroztam. Véleményem folyamatosan ingadozott: olykor magamat betegnek, őt pedig a lelki egészség csodájának láttam, máskor pedig meg voltam róla győződve, hogy én valójában zseni vagyok, akit gúzsba köt egy frusztrálóan sekélyes és csöppet sem tudatos férj. A két nézőpont közül persze gyakrabban részesítettem előnyben azt, amely szerint velem van a probléma. Annyira akartam szeretni a férjemet. Ennek ellenére időnként mélyebb társ után epekedtem, aki akár Istenhez is elvezethet. Mindeközben talán Art is jobban érezte volna magát egy spontánabb, társaságkedvelőbb partner mellett, aki többet beszél, és jobban élvezi az élet örömeit. Ő azonban nem különösebben zavartatta magát kettőnk különbözősége miatt. Én igen. Magammal is elégedetlen voltam. Őszintén hittem, hogy valami nincs rendjén velem, noha – becsületére váljon –Art sosem gondolta így. Ő mindig is szerette az intenzitásomat, a kreativitásomat, az intuitivitásomat, a mély gondolkodás és beszélgetés iránti igényemet …”
Elaine N. ARON

„Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek az átlagosnál. Bizonyára azért vetted kezedbe ezt a könyvet, mert úgy sejted, a te gyermeked is ilyen lehet. Ha tudni szeretnéd, egészen pontosan mit jelent szuperérzékenynek lenni, lapozz a 17. oldalra, és nézd át alaposan az ott látható kérdőívet. Ha a gyermekedre több is ráillik az állítások közül, akkor olvass tovább… És Isten hozott közöttünk! Már az újszülötteknek is van saját személyiségük. „Mindig tudta, mit akar, és már a bölcsőben is kikövetelte magának!” „Mindig jó természetű gyerek volt. Alig számított, hogy megetettem-e vagy tisztába tettem-e, soha nem okozott gondot.” Mint minden gyermek, a tiéd is veleszületett alkati vonások egyedi kombinációját örökölte. Jóllehet önmagában egyetlen tulajdonság sem egyedi, a gyermekek egy csoportjára nézve már tipikusnak tekinthető és könnyen leírható. Például: „erős akaratú”, „jó természetű” és így tovább.
Ezeknek az öröklött, általános vonásoknak egyike a fokozott érzékenység, mely a gyermekek 15–20%-ában található meg (fiúknál ugyanolyan arányban, mint lányoknál). Vannak csecsemők, akik láthatólag nem érzékenyek arra, hogy mit kapnak enni, vagy milyen a szoba hőmérséklete, nem zavarja őket a hangos zene, sem az erős fény. A fokozottan érzékeny csecsemők viszont észreveszik a legenyhébb új ízt, a legcsekélyebb hőmérséklet változást is; megriadnak a nagy zajokra, és sírásban törnek ki, ha éles fény vetül a szemükbe. Idősebb korukban gyakran érzelmileg is sebezhetőbbek. Könnyen elsírják magukat, ha megbántják őket, többet aggodalmaskodnak, vagy éppen oly boldogok, hogy „alig tudják elviselni”. Sokat gondolkoznak, mielőtt cselekednének, ezért gyakran félénknek vagy bátortalannak tűnhetnek, miközben csak megfigyelnek. Amikor még idősebbek lesznek, kedvességükkel és lelkiismeretességükkel tűnnek ki: az igazságtalanság, a kegyetlenség vagy a felelőtlenség felzaklatja őket.
Habár sokat el lehet mondani a fokozottan érzékeny (vagy „szuperérzékeny”) gyermekekről, egyik leírás sem fog minden gyerekre tökéletesen ráilleni, mivelhogy mindannyian egyediek, köszönhetően örökölt vonásaik egyéni kombinációjának, különböző neveltetésüknek és eltérő iskolai élményeiknek. Lehet, hogy szuperérzékeny gyermeked társaságkedvelő, de az is lehet, hogy inkább egyedül szeret játszani; lehet, hogy kitartó és állhatatos, de az is lehet, hogy bármi könnyen elvonja a figyelmét; lehet akaratos és követelődző, és olyan alkalmazkodó is, hogy már szinte „túl jó”. De van egy közös tulajdonság, amely mindnyájukban felismerhető: ez pedig a fokozott érzékenység.

MIÉRT ÍRTAM MEG EZT A KÖNYVET?
Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet elmondjak a szuperérzékenységgel kapcsolatos kutatásaimról, melyet felnőttek körében végeztem, és arról, mi irányította rá figyelmemet a gyermekekre és a gyermeknevelésre. Klinikai szakpszichológus és kutató is vagyok, jómagam is szuperérzékeny, valamint egy szuperérzékeny gyermek édesanyja. Ahogy az 1. fejezetben is olvasható, a fokozott érzékenységet mint személyiségvonást kezdtem kutatni tizenkét éve, és azóta szuperérzékeny felnőttek, szülők és gyermekek százaival, talán ezreivel beszélgettem és készítettem interjút. Ezrével gyűjtöttem kérdőíves adatokat másoktól is. Kutatásaimat szakterületem neves folyóiratai közölték. Minden, amit ebben a könyvben írtam, szilárd bizonyítékokon alapszik. Valójában már ötven éve tanulmányozzák a csecsemők és gyermekek érzékenységét, de eddig más szakkifejezésekkel írták le: olyanokkal, mint alacsony ingerküszöb, félénkség, introvertáltság, gyávaság, gátlásosság, visszahúzódás vagy szégyenlősség. Azt lehet tehát mondani, a könyv megszületésének alapvető oka, hogy új elnevezésre volt szükség, különösen, mivel ezeket a régi terminusokat gyerekekre alkalmazták. Az átnevezéssel nemcsak a tulajdonság pontosabb leírása válik lehetségessé, hanem az is, hogy másként kezdjünk gondolkodni érzékeny gyermekünkről. Ha például egy gyermek csak figyel, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy félénk. Arra nem gondolunk, hogy ebben nyilvánul meg egy érzékeny individuum veleszületett hajlama: megáll és megszemlél valamit, mielőtt cselekedne. Vagy amikor egy gyerek érzékel minden kedélyállapotot, vagy észrevesz minden részletet, akkor azt mondják rá, hogy „túlreagálja” a dolgokat, vagy „képtelen kiszűrni a lényegtelen információt”. De mi a rossz abban, ha olyan idegrendszerünk van, amely különösen jól érzékeli egy adott szituáció legapróbb részleteit is? (Mellesleg: ki tudná megmondani, mi fontos és mi nem? A legtöbb ember számára lényegtelen részletnek tűnik, hogy merre van a vészkijárat, mindaddig, amíg nem üt ki tűz!)
Valószínűleg azért is akartam átnevezni ezt a tulajdonságot, mert magam is szuperérzékeny lévén valamivel jobban értem, mi megy végbe egy érzékeny emberben. Igaz, hogy egy kicsit hajlamosabbak vagyunk a félénkségre vagy szorongásra, ha mostoha körülményeknek voltunk kitéve, de meggyőződésem, hogy az érzékenység az elsődleges alaptulajdonság, nem a félénkség vagy a szorongás. Továbbá az én kutatásaim és mások kutatásai is azt igazolták, hogy elsősorban a neveltetés dönti el, érzékenységünk előnyt jelent-e majd számunkra vagy szorongásaink forrásává válik. Egyszerűen túl sok szuperérzékeny ember él a földön ahhoz – ismétlem, a népesség mintegy 20%-a – hogy következetesen hátrányos tulajdonságnak lehessen tekinteni. Az evolúciós fejlődés ezt nem engedte volna. Ha úgy fogjuk föl ezt a tulajdonságot, mint érzékenységet, akkor megláthatjuk számos előnyét, észrevesszük a sok érzékenyt, akik jól boldogulnak az életben, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat, amikor erről a tulajdonságról beszélünk, és mindenekelőtt jobban tudjuk felnevelni érzékeny gyermekeinket.
Azt, hogy helyesen jártam el, amikor a tulajdonságot fokozott érzékenységként neveztem meg, mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok száz, sok ezer levél, amit előző két könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek párban (magyar megjelenése 2013-ban várható – a szerk.) olvasóitól kaptam. Sokuk mondta nekem: „Ez én vagyok, tökéletesen igaz rám! Nem is gondoltam, hogy más is szokott így érezni… Ez a csillapíthatatlan vágy a nyugalomra és a csöndre! Az örökös figyelem mások iránt! Az igyekezet, hogy mindig mindent jól csináljak!” (Nem mindennapi válaszok voltak ezek! Első könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? bestsellerré vált, és számos nyelvre lefordították: hollandra, japánra, kínaira, görögre, lengyelre, magyarra és így tovább). Sokan mondták, akik megkerestek, hogy bárcsak a szüleik is tudtak volna erről, amikor nevelték őket, vagy kértek tanácsot saját érzékeny gyermekük neveléséhez.
Így hát fontosnak látszott megírni a Szuperérzékeny gyerekek című könyvet, annál is inkább, mivel sok nevelési tanácsadó könyvből, melyek általában véve jók, de nagyon egy kaptafára mennek, hiányzik számos, az érzékeny gyermekek nevelésénél felmerülő fontos kérdés, amilyen például az, hogy fenn kell tartani számukra egy optimális ingerszintet, és hogy ezt mi módon lehet megtenni. Ha csak ez az egy dolog kimarad, már az is komoly problémákhoz vezethet. Ilyen például az, amikor a könyv olyan nevelési módszert javasol, amely túlingerel egy szuperérzékeny gyermeket, aki így túlságosan zaklatottá válik ahhoz, hogy felfogja a fegyelmezésben rejlő erkölcsi leckét. Egyszerűen nem volt eddig olyan könyv, amit az érzékeny gyermekek neveléséről írtak volna.
De mindenekelőtt azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, hogy számos szülő jelentős problémákkal küzd szuperérzékeny gyermeke nevelése során. Ennek nem kellene így lennie. Néhányan talán már arra a következtetésre jutottatok, hogy valami baj van a gyermeketekkel, vagy hogy nem vagytok jó szülők. Ez a könyv enyhíteni fogja ezt a fájdalmas érzést. Ebben egészen biztos vagyok. Megkönnyebbülsz majd, és gyermeked élete is boldogabb lesz.

HOGYAN HASZNÁLD EZT A KÖNYVET?
Mindenekelőtt szeretnélek arra biztatni, hogy olvasd el az egész könyvet. Az első fele az érzékenységről szól. Megtudhatod, hogyan befolyásolja gyermeked nevelését a saját alaptermészeted, és sorra vesszük a legnagyobb problémákat, melyekkel egy szuperérzékeny gyermek nevelése során szembe kell nézned, a gyermek korától függetlenül. A második részben viszont az életkori sajátosságokra esik a hangsúly: megnézzük az egyes korcsoportok jellemzőit a csecsemőtől a szülői házat elhagyó fiatal felnőttig. Érdemes elolvasnod minden életkor leírását, mert egyrészt minden fejezetben új ötletek kerülnek elő, melyeket alkalmazni lehet más korú gyerekekre is; másrészt stresszhatás alatt álló szuperérzékeny gyermekek olykor visszatérhetnek egy korábbi életkor viselkedési mintáihoz, viszont amikor jól érzik magukat, koraéretten is viselkedhetnek, így bármilyen korban vannak jelenleg, alkalmazhatók lehetnek rájuk egy másik életkorra vonatkozó tanácsok is. Harmadrészt sokat segíthet, ha megérted, mi történt az elmúlt években, mielőtt ezt a könyvet olvastad, és a jövőben mire számíthatsz.
Némelyik fejezet végén találsz egy „Hogyan alkalmazd a tanultakat?” című szakaszt, mely természetesen javaslatokat ad csupán, de hasznos és érdekes lehet. Az esetleírásokban szereplő szülők és gyerekek valós személyek, de a nevüket és azokat a részleteket, amelyek felismerhetővé tennék őket, természetesen megváltoztattam.
Mindenekelőtt remélem, élvezettel forgatod majd ezt a könyvet. Ha szuperérzékeny gyermeked van, az hatalmas nagy áldás. Igen, adódhatnak nehézségek, hiszen a gyermek „más”, de vezéreljen az a gondolat, melyet e könyv mottójául választottam (és már akkor magaménak vallottam, amikor még nem is voltam tudatában, hogy a fiam szuperérzékeny): „Ahhoz, hogy a gyermeked rendkívüli legyen, fogadd el örömmel, hogy a gyermeked rendkívüli.” A tiéd az. És ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan neveld fel úgy, hogy ne csupán rendkívüli legyen, hanem egészséges, szeretetre méltó, talpraesett és boldog is.”

Időnként mindegyikünkkel előfordul, hogy telítődünk, de a szuperérzékenyeknél ez sorsszerű, és jóval gyakoribb. Ebben a rendkívüli könyvben Elaine N. Aron pszichológus, terapeuta, tréner, aki maga is szuperérzékeny, megmutatja, hogyan lehet felismerni a szuperérzékeny jellemvonásokat, és támpontokat ad ahhoz, hogy ennek előnyeit javunkra fordíthassuk a lehető legtöbbet kihozva mindennapjainkból. Javaslatai több mint 5 év kutatás eredményeire épülnek. A szuperérzékenyekkel kapcsolatban állóknak (szülők, társak, pedagógusok, gyógyítók) is rendkívül hasznos forrás a kapcsolatépítéshez vagy az együttműködés hatékonyságának javításához.

A könyv segítségével ráeszmélhetünk, hogy a szuperérzékenyek az emberiség egy értékes csoportjához tartoznak. Megérthetjük érzékenységük forrását és jellemzőit, és megismerjük sajátosságaik azon előnyeit, melyek erősíthetik önbizalmukat. Megérthetjük, hogyan befolyásolja tulajdonságuk a munkájukat és kapcsolataikat. A könyvre támaszkodva a szuperérzékenyek megtanulhatják kezelni a stresszes és harsány világ okozta kimerültséget, és könnyebben tudnak majd kialakítani egy harmonikusabb életformát.

Dr. Elaine N. Aron: Szuperérzékeny vagyok? című könyvéből részlet:

„Miben segít neked ez a könyv?

A könyvben minden olyan információ szerepel, amelyre ezzel a tulajdonságoddal kapcsolatban szükséged lehet. Ez az egyedülálló munka öt éves kutatás, számos mélyinterjú, klinikai tapasztalat, több száz szuperérzékeny résztvevővel tartott tanfolyam és egyéni konzultáció, valamint a témával kapcsolatban rendelkezésre álló pszichológiai ismeretanyag figyelmes áttanulmányozásának eredménye. Az első három fejezetből megismerheted a személyiségvonásodat megalapozó tényeket, és megtanulhatod, hogy miként kezeld az idegrendszeredet érő túlzott ingeráradatot, valamint az emiatt fellépő túl nagy feszültséget.

Ezt követően azt vizsgáljuk, milyen hatással van az érzékenységed saját életedre, munkádra, kapcsolataidra és a lelki életedre. Rávilágítok olyan előnyökre, amelyekre talán sohasem gondoltál, valamint tanácsokkal látlak el a szuperérzékeny személyek körében gyakorta felmerülő problémák kezelésével kapcsolatban, mint amilyen a félénkség, vagy a megfelelő munka kiválasztása.

Nagy út áll előttünk. A legtöbb szuperérzékeny ember, akinek a könyvben található információk révén segíteni tudtam, azt állította, hogy az élete jelentős fordulatot vett, és azt tanácsolták, hogy ezt a tudást osszam meg Veled is.”

„Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek az átlagosnál. Bizonyára azért vetted kezedbe ezt a könyvet, mert úgy sejted, a te gyermeked is ilyen le¬het. Ha tudni szeretnéd, egészen pontosan mit jelent szuperérzékenynek lenni, lapozz a 17. oldalra, és nézd át alaposan az ott látható kérdőívet. Ha a gyermekedre több is ráillik az állítások közül, akkor olvass tovább… És Isten hozott közöttünk! Már az újszülötteknek is van saját személyisé¬gük. „Mindig tudta, mit akar, és már a bölcsőben is kikövetelte magának!” „Mindig jó természetű gyerek volt. Alig számított, hogy megetettem-e vagy tisztába tettem-e, soha nem okozott gondot.” Mint minden gyermek, a tiéd is veleszületett alkati vonások egyedi kombinációját örökölte. Jóllehet önmagában egyetlen tulajdonság sem egyedi, a gyermekek egy csoport¬jára nézve már tipikusnak tekinthető és könnyen leírható. Például: „erős akaratú”, „jó természetű” és így tovább.
Ezeknek az öröklött, általános vonásoknak egyike a fokozott érzékeny¬ség, mely a gyermekek 15–20%-ában található meg (fiúknál ugyanolyan arányban, mint lányoknál). Vannak csecsemők, akik láthatólag nem ér¬zékenyek arra, hogy mit kapnak enni, vagy milyen a szoba hőmérsékle¬te, nem zavarja őket a hangos zene, sem az erős fény. A fokozottan érzé¬keny csecsemők viszont észreveszik a legenyhébb új ízt, a legcsekélyebb hőmérsékletváltozást is; megriadnak a nagy zajokra, és sírásban törnek ki, ha éles fény vetül a szemükbe. Idősebb korukban gyakran érzelmileg is sebezhetőbbek. Könnyen elsírják magukat, ha megbántják őket, többet aggodalmaskodnak, vagy éppen oly boldogok, hogy „alig tudják elvisel-ni”. Sokat gondolkoznak, mielőtt cselekednének, ezért gyakran félénknek vagy bátortalannak tűnhetnek, miközben csak megfigyelnek. Amikor még idősebbek lesznek, kedvességükkel és lelkiismeretességükkel tűnnek ki: az igazságtalanság, a kegyetlenség vagy a felelőtlenség felzaklatja őket.
Habár sokat el lehet mondani a fokozottan érzékeny (vagy „szuperérzékeny”) gyermekekről, egyik leírás sem fog minden gyerekre tökéletesen ráilleni, mivelhogy mindannyian egyediek, köszönhetően örökölt voná¬saik egyéni kombinációjának, különböző neveltetésüknek és eltérő iskolai élményeiknek. Lehet, hogy szuperérzékeny gyermeked társaságkedvelő, de az is lehet, hogy inkább egyedül szeret játszani; lehet, hogy kitartó és állhatatos, de az is lehet, hogy bármi könnyen elvonja a figyelmét; lehet akaratos és követelődző, és olyan alkalmazkodó is, hogy már szinte „túl jó”. De van egy közös tulajdonság, amely mindnyájukban felismerhető: ez pedig a fokozott érzékenység.

MIÉRT ÍRTAM MEG EZT A KÖNYVET?
Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet elmondjak a szuperérzékenységgel kapcsolatos kutatásaimról, melyet felnőttek körében végeztem, és arról, mi irányította rá figyelmemet a gyermekekre és a gyermeknevelésre. Klinikai szakpszichológus és kutató is vagyok, jómagam is szuperérzékeny, vala¬mint egy szuperérzékeny gyermek édesanyja. Ahogy az 1. fejezetben is ol¬vasható, a fokozott érzékenységet mint személyiségvonást kezdtem kutatni tizenkét éve, és azóta szuperérzékeny felnőttek, szülők és gyermekek száza¬ival, talán ezreivel beszélgettem és készítettem interjút. Ezrével gyűjtöttem kérdőíves adatokat másoktól is. Kutatásaimat szakterületem neves folyó¬iratai közölték. Minden, amit ebben a könyvben írtam, szilárd bizonyíté¬kokon alapszik. Valójában már ötven éve tanulmányozzák a csecsemők és gyermekek érzékenységét, de eddig más szakkifejezésekkel írták le: olya¬nokkal, mint alacsony ingerküszöb, félénkség, introvertáltság, gyávaság, gátlásosság, visszahúzódás vagy szégyenlősség. Azt lehet tehát mondani, a könyv megszületésének alapvető oka, hogy új elnevezésre volt szükség, kü¬lönösen, mivel ezeket a régi terminusokat gyerekekre alkalmazták. Az át¬nevezéssel nemcsak a tulajdonság pontosabb leírása válik lehetségessé, ha¬nem az is, hogy másként kezdjünk gondolkodni érzékeny gyermekünkről. Ha például egy gyermek csak figyel, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy félénk. Arra nem gondolunk, hogy ebben nyilvánul meg egy érzé¬keny individuum veleszületett hajlama: megáll és megszemlél valamit, mi¬előtt cselekedne. Vagy amikor egy gyerek érzékel minden kedélyállapotot, vagy észrevesz minden részletet, akkor azt mondják rá, hogy „túlreagálja” a dolgokat, vagy „képtelen kiszűrni a lényegtelen információt”. De mi a rossz abban, ha olyan idegrendszerünk van, amely különösen jól érzékeli egy adott szituáció legapróbb részleteit is? (Mellesleg: ki tudná megmon¬dani, mi fontos és mi nem? A legtöbb ember számára lényegtelen részlet¬nek tűnik, hogy merre van a vészkijárat, mindaddig, amíg nem üt ki tűz!)
Valószínűleg azért is akartam átnevezni ezt a tulajdonságot, mert ma¬gam is szuperérzékeny lévén valamivel jobban értem, mi megy végbe egy érzékeny emberben. Igaz, hogy egy kicsit hajlamosabbak vagyunk a fé¬lénkségre vagy szorongásra, ha mostoha körülményeknek voltunk kitéve, de meggyőződésem, hogy az érzékenység az elsődleges alaptulajdonság, nem a félénkség vagy a szorongás. Továbbá az én kutatásaim és mások ku¬tatásai is azt igazolták, hogy elsősorban a neveltetés dönti el, érzékenysé¬günk előnyt jelent-e majd számunkra vagy szorongásaink forrásává válik. Egyszerűen túl sok szuperérzékeny ember él a földön ahhoz – ismétlem, a népesség mintegy 20%-a – hogy következetesen hátrányos tulajdonságnak lehessen tekinteni. Az evolúciós fejlődés ezt nem engedte volna. Ha úgy fogjuk föl ezt a tulajdonságot, mint érzékenységet, akkor megláthatjuk szá¬mos előnyét, észrevesszük a sok érzékenyt, akik jól boldogulnak az életben, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat, amikor erről a tulajdonságról beszé¬lünk, és mindenekelőtt jobban tudjuk felnevelni érzékeny gyermekeinket.
Azt, hogy helyesen jártam el, amikor a tulajdonságot fokozott érzé-kenységként neveztem meg, mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok száz, sok ezer levél, amit előző két könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek párban (magyar megjelenése 2013-ban várható – a szerk.) olvasóitól kaptam. Sokuk mondta nekem: „Ez én vagyok, tökéletesen igaz rám! Nem is gondoltam, hogy más is szokott így érezni… Ez a csillapítha¬tatlan vágy a nyugalomra és a csöndre! Az örökös figyelem mások iránt! Az igyekezet, hogy mindig mindent jól csináljak!” (Nem mindennapi vála¬szok voltak ezek! Első könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? bestsellerré vált, és számos nyelvre lefordították: hollandra, japánra, kínaira, görögre, lengyelre, magyarra és így tovább). Sokan mondták, akik megkerestek, hogy bárcsak a szüleik is tudtak volna erről, amikor nevelték őket, vagy kértek tanácsot saját érzékeny gyermekük neveléséhez.
Így hát fontosnak látszott megírni a Szuperérzékeny gyerekek című könyvet, annál is inkább, mivel sok nevelési tanácsadó könyvből, melyek általában véve jók, de nagyon egy kaptafára mennek, hiányzik számos, az érzékeny gyermekek nevelésénél felmerülő fontos kérdés, amilyen például az, hogy fenn kell tartani számukra egy optimális ingerszintet, és hogy ezt mi módon lehet megtenni. Ha csak ez az egy dolog kimarad, már az is komoly problémákhoz vezethet. Ilyen például az, amikor a könyv olyan nevelési módszert javasol, amely túlingerel egy szuperérzékeny gyermeket, aki így túlságosan zaklatottá válik ahhoz, hogy felfogja a fegyelmezésben rejlő erkölcsi leckét. Egyszerűen nem volt eddig olyan könyv, amit az érzé¬keny gyermekek neveléséről írtak volna.
De mindenekelőtt azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, hogy szá¬mos szülő jelentős problémákkal küzd szuperérzékeny gyermeke nevelése során. Ennek nem kellene így lennie. Néhányan talán már arra a követ¬keztetésre jutottatok, hogy valami baj van a gyermeketekkel, vagy hogy nem vagytok jó szülők. Ez a könyv enyhíteni fogja ezt a fájdalmas érzést. Ebben egészen biztos vagyok. Megkönnyebbülsz majd, és gyermeked élete is boldogabb lesz.

HOGYAN HASZNÁLD EZT A KÖNYVET?
Mindenekelőtt szeretnélek arra biztatni, hogy olvasd el az egész könyvet. Az első fele az érzékenységről szól. Megtudhatod, hogyan befolyásolja gyermeked nevelését a saját alaptermészeted, és sorra vesszük a legnagyobb problémákat, melyekkel egy szuperérzékeny gyermek nevelése során szem¬be kell nézned, a gyermek korától függetlenül. A második részben viszont az életkori sajátosságokra esik a hangsúly: megnézzük az egyes korcsopor¬tok jellemzőit a csecsemőtől a szülői házat elhagyó fiatal felnőttig. Érde¬mes elolvasnod minden életkor leírását, mert egyrészt minden fejezetben új ötletek kerülnek elő, melyeket alkalmazni lehet más korú gyerekekre is; másrészt stresszhatás alatt álló szuperérzékeny gyermekek olykor visszatérhetnek egy korábbi életkor viselkedési mintáihoz, viszont amikor jól érzik magukat, koraéretten is viselkedhetnek, így bármilyen korban van¬nak jelenleg, alkalmazhatók lehetnek rájuk egy másik életkorra vonatkozó tanácsok is. Harmadrészt sokat segíthet, ha megérted, mi történt az elmúlt években, mielőtt ezt a könyvet olvastad, és a jövőben mire számíthatsz.
Némelyik fejezet végén találsz egy „Hogyan alkalmazd a tanultakat?” című szakaszt, mely természetesen javaslatokat ad csupán, de hasznos és érdekes lehet. Az esetleírásokban szereplő szülők és gyerekek valós szemé¬lyek, de a nevüket és azokat a részleteket, amelyek felismerhetővé tennék őket, természetesen megváltoztattam.
Mindenekelőtt remélem, élvezettel forgatod majd ezt a könyvet. Ha szuperérzékeny gyermeked van, az hatalmas nagy áldás. Igen, adódhatnak nehézségek, hiszen a gyermek „más”, de vezéreljen az a gondolat, melyet e könyv mottójául választottam (és már akkor magaménak vallottam, ami¬kor még nem is voltam tudatában, hogy a fiam szuperérzékeny): „Ahhoz, hogy a gyermeked rendkívüli legyen, fogadd el örömmel, hogy a gyermeked rendkívüli.” A tiéd az. És ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan neveld fel úgy, hogy ne csupán rendkívüli legyen, hanem egészséges, szeretetre méltó, talpraesett és boldog is.”