Elaine N. Aron: Szuperérzékeny vagyok?
Részlet az Előszóból:
„Ahogy érzékenységem megismerése révén életem új fordulatot vett, elhatároztam, hogy tovább nyomozok az ügyben, de szinte semmit sem találtam. Úgy gondoltam, talán az introverzió fogalma vág ide leginkább. A híres pszichiáter, Carl Jung komolyan foglalkozott a témával, amit a befelé fordulás tendenciájaként nevezett meg. Jung maga is szuperérzékeny volt, munkássága óriási segítséget jelentett, ám az introverzió témakörével foglalkozó tudományos munkák zöme főleg az introvertált személyek társaságkerülő viselkedését hangsúlyozza, és végül ez ütött szöget a fejembe: vajon nem tévesen azonosítják-e az introverziót és az érzékenységet?
Mivel túl kevés információ állt rendelkezésemre ahhoz, hogy vizsgálódásomat folytatni tudjam, úgy döntöttem, hogy az egyetemen – ahol akkoriban magam is dolgoztam – hirdetést helyezek el egy munkatársaknak szóló hírlevélben. Olyan interjúalanyokat kerestem, akik úgy érzik, különösen érzékenyen reagálnak a külső ingerekre, introvertáltak, vagy hajlamosak rá, hogy túl gyorsan adjanak érzelmi reakciókat. Hamarosan több önkéntes jelentkezett, mint amennyire szükségem volt.
Ezt követően a helyi lap cikket írt a kutatásról, s bár egyetlen helyen sem említették meg az elérhetőségemet, több mint száz ember keresett meg telefonon vagy levélben, hogy köszönetet mondjon, felajánlja a segítségét, vagy egyszerűen elmondhassa: „Én is.” Még két évvel később is voltak megkeresések. (Az szuperérzékeny emberek néha sokáig érlelgetik magukban a gondolatot, mielőtt lépnének!)
A negyven, egyenként két-három órás interjú tanulságai alapján összeállítottam egy kérdőívet, amelyből Észak-Amerika-szerte több ezer példányt osztottam szét. Telefonos felmérést is végeztem, mintegy háromszáz, véletlenszerűen kiválasztott személy bevonásával. Vagyis a könyvben található információk egytől-egyig saját, vagy mások komoly tudományos kutatásain alapulnak, illetve szuperérzékeny résztvevőkkel folytatott tanfolyamok, beszélgetések, egyéni konzultációk és pszichoterápiás ülések megfigyeléseit tükrözik. Több ezer alkalommal nyílt lehetőségem betekintést nyerni egy-egy szuperérzékeny ember magánéletébe, ennek ellenére az olvasó a megszokottnál többször találkozik majd a „talán” a „lehet”, és a „valószínűleg” kifejezésekkel. Úgy vélem, ezt minden szuperérzékeny lélek méltányolni fogja.
Az, hogy ilyen hatalmas kutatómunka, írás és tanítás mellett köteleztem el magam, bizonyos értelemben úttörővé tett, de többek között ez is a szuperérzékenység velejárója. Gyakran mi vagyunk az elsők, akik megérzik, hogy mi a teendő. Ahogy előnyös tulajdonságaink között a magabiztosság is fokozódik; talán egyre többen felemeljük majd a hangunkat – a magunk érzékeny módján.”