„Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek az átlagosnál. Bizonyára azért vetted kezedbe ezt a könyvet, mert úgy sejted, a te gyermeked is ilyen le¬het. Ha tudni szeretnéd, egészen pontosan mit jelent szuperérzékenynek lenni, lapozz a 17. oldalra, és nézd át alaposan az ott látható kérdőívet. Ha a gyermekedre több is ráillik az állítások közül, akkor olvass tovább… És Isten hozott közöttünk! Már az újszülötteknek is van saját személyisé¬gük. „Mindig tudta, mit akar, és már a bölcsőben is kikövetelte magának!” „Mindig jó természetű gyerek volt. Alig számított, hogy megetettem-e vagy tisztába tettem-e, soha nem okozott gondot.” Mint minden gyermek, a tiéd is veleszületett alkati vonások egyedi kombinációját örökölte. Jóllehet önmagában egyetlen tulajdonság sem egyedi, a gyermekek egy csoport¬jára nézve már tipikusnak tekinthető és könnyen leírható. Például: „erős akaratú”, „jó természetű” és így tovább.
Ezeknek az öröklött, általános vonásoknak egyike a fokozott érzékeny¬ség, mely a gyermekek 15–20%-ában található meg (fiúknál ugyanolyan arányban, mint lányoknál). Vannak csecsemők, akik láthatólag nem ér¬zékenyek arra, hogy mit kapnak enni, vagy milyen a szoba hőmérsékle¬te, nem zavarja őket a hangos zene, sem az erős fény. A fokozottan érzé¬keny csecsemők viszont észreveszik a legenyhébb új ízt, a legcsekélyebb hőmérsékletváltozást is; megriadnak a nagy zajokra, és sírásban törnek ki, ha éles fény vetül a szemükbe. Idősebb korukban gyakran érzelmileg is sebezhetőbbek. Könnyen elsírják magukat, ha megbántják őket, többet aggodalmaskodnak, vagy éppen oly boldogok, hogy „alig tudják elvisel-ni”. Sokat gondolkoznak, mielőtt cselekednének, ezért gyakran félénknek vagy bátortalannak tűnhetnek, miközben csak megfigyelnek. Amikor még idősebbek lesznek, kedvességükkel és lelkiismeretességükkel tűnnek ki: az igazságtalanság, a kegyetlenség vagy a felelőtlenség felzaklatja őket.
Habár sokat el lehet mondani a fokozottan érzékeny (vagy „szuperérzékeny”) gyermekekről, egyik leírás sem fog minden gyerekre tökéletesen ráilleni, mivelhogy mindannyian egyediek, köszönhetően örökölt voná¬saik egyéni kombinációjának, különböző neveltetésüknek és eltérő iskolai élményeiknek. Lehet, hogy szuperérzékeny gyermeked társaságkedvelő, de az is lehet, hogy inkább egyedül szeret játszani; lehet, hogy kitartó és állhatatos, de az is lehet, hogy bármi könnyen elvonja a figyelmét; lehet akaratos és követelődző, és olyan alkalmazkodó is, hogy már szinte „túl jó”. De van egy közös tulajdonság, amely mindnyájukban felismerhető: ez pedig a fokozott érzékenység.
MIÉRT ÍRTAM MEG EZT A KÖNYVET?
Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet elmondjak a szuperérzékenységgel kapcsolatos kutatásaimról, melyet felnőttek körében végeztem, és arról, mi irányította rá figyelmemet a gyermekekre és a gyermeknevelésre. Klinikai szakpszichológus és kutató is vagyok, jómagam is szuperérzékeny, vala¬mint egy szuperérzékeny gyermek édesanyja. Ahogy az 1. fejezetben is ol¬vasható, a fokozott érzékenységet mint személyiségvonást kezdtem kutatni tizenkét éve, és azóta szuperérzékeny felnőttek, szülők és gyermekek száza¬ival, talán ezreivel beszélgettem és készítettem interjút. Ezrével gyűjtöttem kérdőíves adatokat másoktól is. Kutatásaimat szakterületem neves folyó¬iratai közölték. Minden, amit ebben a könyvben írtam, szilárd bizonyíté¬kokon alapszik. Valójában már ötven éve tanulmányozzák a csecsemők és gyermekek érzékenységét, de eddig más szakkifejezésekkel írták le: olya¬nokkal, mint alacsony ingerküszöb, félénkség, introvertáltság, gyávaság, gátlásosság, visszahúzódás vagy szégyenlősség. Azt lehet tehát mondani, a könyv megszületésének alapvető oka, hogy új elnevezésre volt szükség, kü¬lönösen, mivel ezeket a régi terminusokat gyerekekre alkalmazták. Az át¬nevezéssel nemcsak a tulajdonság pontosabb leírása válik lehetségessé, ha¬nem az is, hogy másként kezdjünk gondolkodni érzékeny gyermekünkről. Ha például egy gyermek csak figyel, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy félénk. Arra nem gondolunk, hogy ebben nyilvánul meg egy érzé¬keny individuum veleszületett hajlama: megáll és megszemlél valamit, mi¬előtt cselekedne. Vagy amikor egy gyerek érzékel minden kedélyállapotot, vagy észrevesz minden részletet, akkor azt mondják rá, hogy „túlreagálja” a dolgokat, vagy „képtelen kiszűrni a lényegtelen információt”. De mi a rossz abban, ha olyan idegrendszerünk van, amely különösen jól érzékeli egy adott szituáció legapróbb részleteit is? (Mellesleg: ki tudná megmon¬dani, mi fontos és mi nem? A legtöbb ember számára lényegtelen részlet¬nek tűnik, hogy merre van a vészkijárat, mindaddig, amíg nem üt ki tűz!)
Valószínűleg azért is akartam átnevezni ezt a tulajdonságot, mert ma¬gam is szuperérzékeny lévén valamivel jobban értem, mi megy végbe egy érzékeny emberben. Igaz, hogy egy kicsit hajlamosabbak vagyunk a fé¬lénkségre vagy szorongásra, ha mostoha körülményeknek voltunk kitéve, de meggyőződésem, hogy az érzékenység az elsődleges alaptulajdonság, nem a félénkség vagy a szorongás. Továbbá az én kutatásaim és mások ku¬tatásai is azt igazolták, hogy elsősorban a neveltetés dönti el, érzékenysé¬günk előnyt jelent-e majd számunkra vagy szorongásaink forrásává válik. Egyszerűen túl sok szuperérzékeny ember él a földön ahhoz – ismétlem, a népesség mintegy 20%-a – hogy következetesen hátrányos tulajdonságnak lehessen tekinteni. Az evolúciós fejlődés ezt nem engedte volna. Ha úgy fogjuk föl ezt a tulajdonságot, mint érzékenységet, akkor megláthatjuk szá¬mos előnyét, észrevesszük a sok érzékenyt, akik jól boldogulnak az életben, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat, amikor erről a tulajdonságról beszé¬lünk, és mindenekelőtt jobban tudjuk felnevelni érzékeny gyermekeinket.
Azt, hogy helyesen jártam el, amikor a tulajdonságot fokozott érzé-kenységként neveztem meg, mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok száz, sok ezer levél, amit előző két könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek párban (magyar megjelenése 2013-ban várható – a szerk.) olvasóitól kaptam. Sokuk mondta nekem: „Ez én vagyok, tökéletesen igaz rám! Nem is gondoltam, hogy más is szokott így érezni… Ez a csillapítha¬tatlan vágy a nyugalomra és a csöndre! Az örökös figyelem mások iránt! Az igyekezet, hogy mindig mindent jól csináljak!” (Nem mindennapi vála¬szok voltak ezek! Első könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? bestsellerré vált, és számos nyelvre lefordították: hollandra, japánra, kínaira, görögre, lengyelre, magyarra és így tovább). Sokan mondták, akik megkerestek, hogy bárcsak a szüleik is tudtak volna erről, amikor nevelték őket, vagy kértek tanácsot saját érzékeny gyermekük neveléséhez.
Így hát fontosnak látszott megírni a Szuperérzékeny gyerekek című könyvet, annál is inkább, mivel sok nevelési tanácsadó könyvből, melyek általában véve jók, de nagyon egy kaptafára mennek, hiányzik számos, az érzékeny gyermekek nevelésénél felmerülő fontos kérdés, amilyen például az, hogy fenn kell tartani számukra egy optimális ingerszintet, és hogy ezt mi módon lehet megtenni. Ha csak ez az egy dolog kimarad, már az is komoly problémákhoz vezethet. Ilyen például az, amikor a könyv olyan nevelési módszert javasol, amely túlingerel egy szuperérzékeny gyermeket, aki így túlságosan zaklatottá válik ahhoz, hogy felfogja a fegyelmezésben rejlő erkölcsi leckét. Egyszerűen nem volt eddig olyan könyv, amit az érzé¬keny gyermekek neveléséről írtak volna.
De mindenekelőtt azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, hogy szá¬mos szülő jelentős problémákkal küzd szuperérzékeny gyermeke nevelése során. Ennek nem kellene így lennie. Néhányan talán már arra a követ¬keztetésre jutottatok, hogy valami baj van a gyermeketekkel, vagy hogy nem vagytok jó szülők. Ez a könyv enyhíteni fogja ezt a fájdalmas érzést. Ebben egészen biztos vagyok. Megkönnyebbülsz majd, és gyermeked élete is boldogabb lesz.
HOGYAN HASZNÁLD EZT A KÖNYVET?
Mindenekelőtt szeretnélek arra biztatni, hogy olvasd el az egész könyvet. Az első fele az érzékenységről szól. Megtudhatod, hogyan befolyásolja gyermeked nevelését a saját alaptermészeted, és sorra vesszük a legnagyobb problémákat, melyekkel egy szuperérzékeny gyermek nevelése során szem¬be kell nézned, a gyermek korától függetlenül. A második részben viszont az életkori sajátosságokra esik a hangsúly: megnézzük az egyes korcsopor¬tok jellemzőit a csecsemőtől a szülői házat elhagyó fiatal felnőttig. Érde¬mes elolvasnod minden életkor leírását, mert egyrészt minden fejezetben új ötletek kerülnek elő, melyeket alkalmazni lehet más korú gyerekekre is; másrészt stresszhatás alatt álló szuperérzékeny gyermekek olykor visszatérhetnek egy korábbi életkor viselkedési mintáihoz, viszont amikor jól érzik magukat, koraéretten is viselkedhetnek, így bármilyen korban van¬nak jelenleg, alkalmazhatók lehetnek rájuk egy másik életkorra vonatkozó tanácsok is. Harmadrészt sokat segíthet, ha megérted, mi történt az elmúlt években, mielőtt ezt a könyvet olvastad, és a jövőben mire számíthatsz.
Némelyik fejezet végén találsz egy „Hogyan alkalmazd a tanultakat?” című szakaszt, mely természetesen javaslatokat ad csupán, de hasznos és érdekes lehet. Az esetleírásokban szereplő szülők és gyerekek valós szemé¬lyek, de a nevüket és azokat a részleteket, amelyek felismerhetővé tennék őket, természetesen megváltoztattam.
Mindenekelőtt remélem, élvezettel forgatod majd ezt a könyvet. Ha szuperérzékeny gyermeked van, az hatalmas nagy áldás. Igen, adódhatnak nehézségek, hiszen a gyermek „más”, de vezéreljen az a gondolat, melyet e könyv mottójául választottam (és már akkor magaménak vallottam, ami¬kor még nem is voltam tudatában, hogy a fiam szuperérzékeny): „Ahhoz, hogy a gyermeked rendkívüli legyen, fogadd el örömmel, hogy a gyermeked rendkívüli.” A tiéd az. És ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan neveld fel úgy, hogy ne csupán rendkívüli legyen, hanem egészséges, szeretetre méltó, talpraesett és boldog is.”