gyorgyilaszlo bejegyzései

Elaine N. Aron: Versengőek a szuperérzékenyek? Igen is meg nem is

Közzétéve: Szerző:

Egy korábbi szuperérzékeny találkozón szóba került a munkahelyi versengés. Megkérdeztem a jelenlévőket, hogy hányan tartják magukat a kollégáiknál kevésbé versengőnek. Mindenki felemelte a kezét. Te is felemelnéd? És hogyan érzed magad, amikor olyanokkal azonosítanak, akik kerülik a versenyeket? Igazából minden azon múlik, hogy mi is az, amiért versenybe lehet szállni, ugye? Az is lehet, hogy a következők miatt nem szállunk be a versenybe:

  • Mi szuperérzékenyek annyiszor szenvedtünk már vereséget ebben a nem-érzékeny világban, hogy most már meg sem próbáljuk. Ez biztos igaz néhányunkra, de biztos nem igaz egy szobányi szuperérzékeny mindegyikére.
  • A versengést kísérő izgalom több lehet, mint a számunkra optimális mennyiségű inger, pláne, ha ez egy olyan helyzet, amiben nem vagyunk a legjobbak. Például vannak szuperérzékenyek, akiknek öröm a tenisz. Legalábbis addig, amíg a pontok számlálása túl sok feszültséget nem generál. Mások pont ezt a feszültséget kedvelik az elejétől a végéig, ezért olyan népszerűek a sportok. Minden azon múlik, mi tart téged az optimális izgalmi szinteden.
  • Lehet, hogy a versengés kapcsolati következményeit nem kedveljük. Már az elején látjuk, hogy meg fog jelenni az agresszió, egymást a felek ellenségeknek fogják tekinteni. A végén valaki rosszul fogja érezni magát, hogy vesztett, és lesz olyan, aki felsőbbrendűnek fogja magát képzelni, mert nyert. Még akkor is fogjuk látni ezeket a helyzeteket, ha nyerünk, és kevésbé fogjuk élvezni a győzelmet. Gyakran arra gondolunk, hogy inkább csináljunk olyat, ami örömmel tölt majd el mindenkit. A versengés helyett nem működhetnénk inkább együtt csapatként?
  • Vereség fájdalma nagyobb egy SZÉ-nek. Ez a mi genetikus adottságunk, hogy mélyen átéljük a kudarcot. Ettől tudunk legközelebb jobban teljesíteni. Egyben azt is jelenti, hogy elgondolkodunk a hibáinkon, hiányosságainkon, és ez néha túl sok ahhoz, hogy megbirkózzunk vele. Ilyenkor aztán jöhet az alulértékeltség meg akár a szégyen érzése.
  • Szeretünk versenyezni, de természetesen csak akkor, ha a helyzet igazságos és csak mérsékelten fontos. Alapvetően nem szeretjük a kockázatos helyzeteket, beleértve a vesztés kockázatát. Csak olyankor versenyzünk, ha tudjuk, hogy az eredménnyel elégedettek leszünk, vagy ha számunkra érdektelen, hogyan sikerül. „Kit érdekel, hogy milyen eredményt értem el mini-golfban?”
  • Lehet, hogy azért tűnünk kevésbé versengőknek, mert kevesebb helyzetet gondolunk versenyhelyzetnek. Ha nem számít, hogy nyerünk vagy eleve tudjuk, hogy nyerni fogunk, akkor ezek versenyek? Lehet, hogy számunkra a verseny már eleve kockázatot vagy veszélyt jelent. Az emberek többsége mindenből versenyt csinál. Szeretik a verseny feszültségét, vagy a nyerés öröme sokkal nagyobb, mint a vesztés fájdalma. Versenyt csinálnak abból, ami számunkra soha nem lesz verseny, mint az autóvezetés, vicc mondás, vagy értékes ötletek megosztása egy megbeszélésen.
  • Amikor magunkat kevésbe versengőnek mondjuk, akkor olyan versenyekre gondolunk, ahol nincsenek egyenlő esélyek, ahol szándékosan ártanak másoknak. A versengő közeg gyakran olyan embereket jelent, akik minden áron és módon megpróbálnak előbbre jutni, információkat ferdítenek, a barátság számukra csak annyit jelent, hogy milyen előnyhöz jutnak általa, hazudnak és így tovább. A dicséretet nem a legjobban teljesítő, hanem magát a leghangosabban hirdető kapja. Ha a versengés erről szól, akkor ebben nem kívánunk részt venni.

    • Ha magadat kevésbé versengőnek tartod, akkor a fentiek közül melyek igazak rád?

    Vannak a versengők és vannak a versengők

    A helyzet az, hogy a SZÉ-ek gyakran mondják, hogy nem versengők, értve ezen azt, hogy nem választják és nem szeretik ezeket a helyzeteket, de mégis nagyon versengők tudnak lenni más módon, sőt érdemes rájuk nagyon odafigyelni, ha egyszer versenybe szálltak. Az intuícióink, stratégiánk, lelkiismeretességünk a felkészüléskor és a részletekre való odafigyelésünk kifejezetten versengővé tehet. A kockázat kerülésünk miatt addig készülünk, amíg a győzelem biztos nem lesz.

    A SZÉ-k legtöbbször a szervezeten belüli közelharcokban nagyon szenvednek. Egyenlő esélyekkel szeretnénk versenyezni, és feltételezzük, hogy a többiek is. Azt szeretnénk, hogy a jobb munkát értékeljék, és annak elvégzőjét léptessék elő azok helyett, akik megnehezítik vagy szabotálják a munkát, esetleg ócsárolják vagy rosszindulatú pletykákkal bepiszkítják a másikat. Kívánatos lenne számunkra, hogy az, aki a döntéseket hozza, a tényekkel találkozzon, és ne a közelében lévők vagy a hízelgők befolyásolják. Ha nem ez a helyzet, akkor a SZÉ-nek gyorsan elege lesz. Ilyenkor lesznek a SZÉ-ek vállalkozók, vagy olyan munkát vállalnak, ahol a promóció nem versenyen alapul, és a munka minőségének megítélése világos szempontok szerint, objektíven történik.

    Előfordul, hogy anyagi okok vagy érdeklődésünk miatt egy versengő közegben dolgozunk, és azon a szemétdombon kell teljesítenünk. A trükk a saját érzékenységünk ügyes használata. Milyen előnyös képességeid vannak, és azokat hogyan tudod ügyesen használni?

  • A szuperérzékenyek hosszútávon a legmegbecsültebb tagjai a szervezetnek. Valószínűleg lelkiismeretes, lojális, meggondolt, alapos, szakértő, intuitív, kreatív vagy és jól megérzed a várható eseményeket. Ha már egy jó ideje ott vagy (és a kitartás jellemző ránk), akkor idővel felismerik ezen erényeinket. Ha mégsem, akkor azért vagyunk fontosak, mert a csoport viselkedését és normáit a jó irányba befolyásoljuk.
  • A SZÉ-ek őszintén és hátsó gondolatok nélkül választanak barátokat. Ha valakit őszintén megkedveltél, és ő is jóban van veled (miközben komoly befolyással bír) nem jelenti azt, hogy ezért rossz kell legyen a lelkiismereted. Igen Machiavelli és mások azt mondanák, hogy használd a kapcsolataidat és smúzolj azzal, akinek hatalma van. Nos egy igazi, mély barátság – amit te tudsz nyújtani – a végén lojalitást vagy akár az érdekeid képviseletét is eredményezheti.
  • A szuperérzékenyek a jót akarják. Mindaddig, amíg nem tűnünk gyengének, a másik fél hatalmi játékai tűnhetnek gyerekesnek. Például, ha nyilvánosan ér egy kellemetlen támadás akkor ne magadat és/vagy a munkádat védd, illetve ne támadd az ő munkáját, hanem arra reagálj és azzal konfrontálj ahogy ő téged támadott. A másik viselkedése volt helytelen, goromba, udvariatlan, igazságtalan, morál romboló, nem produktív, tudományosan megalapozatlan stb. Nem illeszkedik a szervezet működéséhez (szinte mindegyik vállalat azt állítja magáról, hogy érték alapon működő, egyenlő esélyeket adó és az igazságosság fontos számára). Tedd világossá, hogy nem tolerálod ezt a stílust és „senki más sem, ugye?”!  Így erős vagy és nem gyenge. Jól mutat az ember a morális magasságokban.
  • Szuperérzékenyek jobban látják, hogy mi is zajlik. Minden szervezetnek van egy formális és egy informális struktúrája. Az informális utasítási és kommunikációs csatornák néha a legfontosabbak, de ezek nagyon finomak, halkak és ez a mi specialitásunk. Ha ez az informális struktúra igazságtalan vagy kegyetlenségekhez vezet, biztos vagyok benne, hogy nem szívesen szembesülsz ezzel. De felismerve ezt lehetőséged van változtatni rajta. Az egyetlen nehézség ebben, hogy a félelem vagy a harag ne vegye el az éleslátásodat (a félelem paranoiássá, a harag igazságtalanná tehet). Légy óvatos, mert az, aki támad azt akarja, hogy rossz legyen a lelkiismereted, azt érezd, hogy nincs igazad és elrontottál valamit és ezáltal alárendeld magad. A SZÉ-ek könnyen kezdik azt vizsgálgatni, hogy hol hibáztak. Emlékezz arra, hogy az is a morális normák felrúgásának egyik módja, hogy téged (vagy bárkit) kihasználnak. Így érdemes megtisztítani a gondolataidat akár azáltal is, hogy egy megbízható emberrel átbeszéled a helyzeted.
  • A szuperérzékenyek különleges képessége, hogy meglássák hogyan lehet jobbá tenni valamit. Tudjuk, hogy mi segítene jobbá tenni a helyzetet, több támogatás vagy elismerés, vagy egy kicsit kevesebb rugalmasság a szabályoktól való eltérésnél. Egy jobb módszer, vagy egy hosszabb szünet.

    • Egy segítőkész, kevésbé alárendelt vagy segítségre szoruló hozzáállás esetenként határozottságot, a határok meghúzását és mások figyelmének a megragadását igényelheti. A határozottság nem felsőbbrendűség, hanem egyenlőség. A „tanácsadók” nem akarják magukat a „harcos királyok” fölé emelni. Csak a környezetük figyelmét igényelik, hogy a helyzet javulhasson.

    Összefoglalás

    Tényleg kevésbé kedveljük a versengést. Fontos számunkra, hogy igazságos legyen, de tudjuk, hogy a végén így is valakinek fájni fog. Ez még mindig jobbnak tűnik, mintha mindenből versenyt csinálnánk. De, ha mégis versenyezni kell, akkor mi alaposan felkészülünk. Ez sokkal jobb, mintha felkészületlenül, stratégia hiányában kezdenénk bele. Az igazságtalan versengéseket szerencsére a legjobb módon tudjuk kezelni, mert a munkahelyi teljesítményünk elismertsége erőt ad, igaz barátaink vannak, ráérzünk arra, hogy mi a teendő és belülről fakadó igényünk, hogy fellépjünk azért, ami jó. Nem szabad megengednünk másoknak, hogy alárendeltként kezeljenek minket. Türelemmel, lelkierővel az alá-fölérendelt helyzetet egyenrangúvá, segítővé és nyugodttá lehet alakítani. Paradox módon a harc – amit sokszor szervezetekben küzdünk – pont a kevesebb versengésről szól. A harcunk célja, „minden harc befejezése”. Hát ez lenne a szuperérzékeny versengésének története.

     

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 2003. novemberi számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)

    Sárközi Sára: Szuperérzékenységről pedagógus szemmel – megértés, felismerés (1. rész)

    Közzétéve: Szerző:

    Mivel minden 5. ember szuperérzékeny, így egy 30 fős osztályból, vagy óvodai csoportból akár 6 gyermek is érzékenyebb lehet társainál. Dr. Elaine Aaron könyveiből kiderül, mik a jellemzői egy szuperérzékeny gyermeknek, így arról itt most nem írnék részletesen. Sokkal inkább arról, mit tehet a szülő abban az esetben, ha tisztában van gyermeke érzékenységével, azonban úgy látja, a pedagógusok nincsenek kellő figyelemmel gyermekére.
    Fontos tudni, hogy a pedagógusokra rengeteg olyan teher is hárul, amiről a szülőknek nincs tudomásuk: megemelt mennyiségű adminisztráció, programok tervezése, szervezés, óvodában fejlődési naplók kitöltése, iskolákban dolgozatjavítás, értekezletek, dokumentációk, különböző intézményi rendezésű program (vásárok, kirándulások, továbbképzések), amelyet a pedagógusok munkaidőn kívül vállalnak fel. Ezt egy kívülálló nem tudja, és talán nem is célszerű ezzel takarózni, azonban a teljes képhez mindenképpen hozzátartozik. Fontos tulajdonsága egy pedagógusnak a megosztott figyelem, a szeretetteljes légkör megteremtése, az érdeklődés felkeltése, a pozitív hozzáállás, a példamutatás… A mai magas oktatásbeli létszámoknál ezek néha kihívást jelentenek. Rengeteg olyan gyerek jár ma iskolába, óvodába, akiknek külön figyelem, megkülönböztetett bánásmód szükséges, itt most a szó pozitív és negatív értelmében is használva a kifejezést.
    Amikor egy viselkedészavaros gyermek jár egy óvodai csoportba, ott a csendes, visszahúzódó kisgyerek sokszor nem kapja meg a neki járó figyelmet. Lehet ezért bárkit hibáztatni, de nem tartom célravezetőnek. Amennyiben problémánk adódik a pedagógussal, először délután jelezzük neki. Kérhetünk fogadóórát, egy külön alkalmat, mikor csak a mi gyermekünkről beszél, csak ránk figyel. Ilyen alkalmakkor érdemes közölni is a nevelőkkel az élethelyzetünket, észrevételeinket, fontos információkat átadni gyermekünkről: esetleges nehézségek, problémák a várandósság alatt, szülésnél, esetleg közvetlenül szülés után; gyermekünk mozgás- és beszédfejlődése, családi viszonyok nagy vonalakban.
    A pedagógusok szakmai hozzáértését megkérdőjelezni hiábavaló, indulataink pedig csak árthatnak a viszonyunknak. Jó megoldásnak tartom, ha a Szuperérzékeny gyerekek c. könyvből egy 3-5 oldalas kivonatot készítünk, tényleg csak a legfontosabb információkkal. Ilyenkor a nevelőknek is lehetőségük nyílik arra, hogy az ilyen típusú gyerekekkel jobban megismerkedjenek, ugyanakkor egy még fontosabb dolgot is elérhetünk: felismerhetik a fokozott érzékenységet. Ez a legfontosabb, ugyanis ha el tudják helyezni magukban, képet tudnak alkotni az érzékenyekről, onnantól a megértés is megjelenik a képben. Megértik, mi az oka, mik a jellegzetességei, elmondják tapasztalataikat, mikor látják, hogy túlingerlődött gyermekünk, mindez hogyan zajlik, mikor szokták látni, hogy elmagányosodik, kik a barátai, hogyan bánik velük, vele hogyan bánnak, stb.
    Szülőként fontos figyelembe venni, hogy a saját gyerekünkön kívül még rengeteg gyerek jár az osztályba, csoportba, így nekünk is alkalmazkodni kell a körülményekhez, és bízni abban, hogy a tanító nénik, és az óvó nénik tényleg minden gyerekre tudnak és akarnak is figyelni. Mert ez így van. Sok gyerekhez kell manapság külön kis kulcsocska, amivel meg lehet nyitni a gyermekhez vezető utat, nincs könnyű dolgunk. Rengeteg a viselkedési-, figyelemzavaros, autista/autisztikus, ételérzékeny, allergiás, cukorbeteg, hátrányos helyzetű kisgyerek, akik szintén külön figyelmet igényelnek.
    Első lépésként tehát mindenképpen a tájékoztatást javaslom. Türelemmel, szeretettel, békével. A pedagógus célja ugyanaz, mint a miénk: megadni a gyerekeknek a lehető legtöbbet (élményt, tudást, szeretetet, örömöt, tapasztalatot). Nem ellenség, csak lehet, hogy mások a módszerei, eszközei, mint nekünk. Merüljünk el önmagunkban, és vizsgáljuk meg, miben lehet számunkra tükör a pedagógus viselkedésében az, ami zavar bennünket. Mert ami zavar minket egy külső személyben, az valójában bennünk is megtalálható. Lehet, hogy mélyen, de érdemes a felszínre hozni, és kibogozni ezeket a szálakat.
    A következő részben írni szeretnék a szuperérzékeny gyerekek csoportban, osztályban elfoglalt helyéről, a csoportban elfoglalt szerepükről, jelentőségükről.

    Sárközi Sára
    óvónő

    Elaine N. Aron: Hogyan kezeljem a „nehéz embereket” az iskolában és a munkahelyen?

    Közzétéve: Szerző:

    A szuperérzékenyek gyakran felteszik ezt a kérdést. Ha azt feltételezem, hogy a probléma forrása a másik ember és nem a szuperérzékeny, akkor is van a szuperérzékenynek feladata a helyzettel. Először nézzük meg jellemző-e rád, hogy rendszeresen kifogod ezeket a nehezen kezelhető embereket. Ha igen, akkor alaposan vizsgáld meg ezeket a helyzeteket, illetve azt, mit vetítesz ki.

    A kivetítés azt jelenti, hogy másokat ruházol fel, tudat alatt, olyan tulajdonsággal, ami igazán rád jellemző, mert szembe nézni ezzel túlzottan fájdalmas lenne. Tegyük fel, hogy nyíltnak és őszintének tartod magad. A sötét oldaladat – és, ilyen mindenkinek van – egy másik ember testesíti meg. Mindig van a másiknak egy „csalija”, amit aztán könnyű bekapni – ez az ember lehet feltűnően fondorlatos és ezzel kitűnik a többiek közül. Ha irritál akkor jó eséllyel az, benned is megvan ez a tulajdonság, de igyekszel letagadni azt.

    A fondorlatosság persze csak egy példa arra, hogy mit vetíthet ki az ember. Ha folytonosan dirigáló, rideg, buggyant, önző, stb. emberek vesznek körül akkor könnyen lehet, hogy a magadban el nem fogadott, letagadott részeket vetíted rájuk. Egy kis dirigálás, ridegség, önzés adott helyzetekben teljesen rendjén való lehet. Sőt még hasznos is. Igazából semmit nem kell elutasítanod/kizárni (és ezért rávetíteni másokra).

    A kivetítéshez hasonlóan az is gyakran előfordul, hogy egy múltból ismert problémás kapcsolat megismétlődik. Ha gyerekkorodban elnyomtak, akkor felnőttkorodban is olyan kapcsolatokban kerülsz, ahol ismét elnyomnak majd. Lehet, hogy te is segítesz ebben, mert túlzottan szolgálatkész vagy, mások kedvébe akarsz járni és ők folyton ugráltatnak. Az is lehet, hogy akkor is elnyomást észlelsz amikor az ott sincs, vagy túlzottan naivan viselkedsz amikor tényleg elnyomnak.  Előfordulhat, hogy azt állítod egyáltalán nem érdekel, hogy ki dominálja a helyzetet és nem lépsz be az ő „játszóterükre” és ezáltal nem hallatod a hangodat a saját jól felfogott érdekedben. Az eredmény, hogy a mindig partvonalon maradsz, kihagynak és elnyomnak.

    Nos, tényleg vannak nehéz emberek

    Most nézzük azt a helyzetet, amikor tényleg a másik ember a gond. Ha korábban ilyen emberekkel nem találkoztál, akkor biztos, hogy ez a helyzet állt elő. Először is tisztázzuk, tényleg nagyon sok, nagyon sérült ember él köztünk, akik közt előfordulnak olyanok, akik attól érzik jobban magukat, ha a másik szenved. Jó eséllyel bárki belefuthat egy ilyen emberbe, és kénytelen a helyzet kezelését megtanulni – itt az idő, segítek.

    Ha megakarod osztani az élményeidet könnyen lehet, hogy ilyen reakciókat hallasz majd: „mindenkinek nehéz eset a főnöke” vagy „meg kell tanulnod megbirkózni ezekkel a helyzetekkel”. Hasonlók hangzanak el a családi gondokkal kapcsolatban „minden családban vannak kemény helyzetek” vagy „senkinek sem sima a gyerekkora”.

    Nem értek ezekkel egyet. Valóban léteznek nagyon-nagyon nehéz szituációk családon belül, iskolában, munkahelyen. Van olyan szörnyű is, amiből csak a kilépéssel lehet kijutni. Mi szuperérzékenyek néha hosszabban időzünk el dolgokon, félünk a változástól, azt hihetjük, hogy jobban kellene alkalmazkodnunk egy helyzethez, vagy csak egyszerűen nem vesszük észre, hogy valami nem normális. Fontos tudni, hogy az ilyen kapcsolatok mennyire veszélyesek az egészségünkre. Sokkal több mindent „felveszel” a „nehéz emberben” bujkáló tudatalatti problémákból és a benne megjelenő, mások ellen irányuló kegyetlenségből.

    Mi szuperérzékenyek ráadásul remek célpontokká válhatunk erős reakcióink miatt. Nyilván azt érdemes kikezdeni, aki a leggyorsabban fog sírva fakadni. Fontos, megtanulni – amennyire csak tudod – az érzékenységedet megvédeni/elrejteni, amikor összekerülsz egy-egy „nehéz emberrel”.

    Kínosan nehéz emberek

    Az ilyen embert a pszichológusok személyiség zavarosnak hívják. Az eredete a rendellenességnek, a problémának a korai gyerekkorba nyúlik vissza és nagyon nehéz megváltoztatni. Nárcisztikus és a szociopata a két fő kategória. Általában nem szeretem ezeket a címkéket, és kérem a kedves olvasót, hogy ő se kezdje használni ezeket. Mégis előfordul, hogy – magunk között – a Kínosan Nehéz Emberek jobb megismerése kedvéért, a címkék segítik megérteni miről is van pontosan szó.

    Mindenkinek szüksége van egy egészséges mennyiségű nárcizmusra. Túlzott nárcizmust azoknál az embereknél tapasztalunk, akikben nem látható egy csepp együttérzés sem mások iránt, akik folyton csak magukról vagy a híres ismerőseikről beszélnek, akik az elért eredményeikről zengnek ódákat, és ezek élet-halál fontosságúvá nőttek számukra. Nárcisztikus emberek figyelnek majd rád és még kellemesek is lehetnek, de csak addig, amíg biztosak afelől, hogy táplálod az önteltségüket. Egy nap arra ébredhetsz, hogy csak ő érte létezel. Ez nem nyertes-nyertes kapcsolat.

    Valójában az ilyen ember mélyen retteg attól, hogy ha egyedül marad, nem tud önálló lenni, és tényleg szüksége van valakire. Ha előkerül ez az igény, akkor a nárcisztikus ember teljesen darabjaira eshet, és dühvel támadhat. Az igazán nárcisztikusak nem sokat változnak hacsak részt nem vesznek egy igazán jó és célirányos terápián. Ne próbáld meggyógyítani. Egyszerűen lépj ki a kapcsolatból. Ha meg gyakran kerülsz ilyen kapcsolatba, gondolkodj el rajta, hogy miért. Lehet, hogy az egyik szülőd nárcisztikus volt, és neked ez van rendjén, az udvartartás része vagy a nárcisztikus személynek, a királynak.

    Ha ez a személy a főnököd vagy a tanárod vagy hatással lehet az életedre, akkor add meg neki, amire szüksége van, hogy megkaphasd, amire neked van szükséged majd zárd le a kapcsolatot olyan gyorsan amint tudod. Amikor kilépsz a kapcsolatból nem kell elmondanod az érzéseidet, ezzel ugyanis ez jelentős haragot idézhetsz elő, amitől további sérüléseket szenvedhetsz.

    A szociopata extrém típus és veszélyes is lehet – nagyon bájosnak mutatkozhat és megkedveltetheti magát számtalan módon aztán hazudhat, lophat vagy könyörtelen módon kihasználhat. Pont az ellenkezője a szuperérzékenynek – függője a kockáztatásnak, nem érdekli sem a saját sem a mások fájdalma. Nincs sok szociopata szabadon, de az üzleti életben előfordulhatnak észrevétlenül, nem is meglepő, hiszen van olyan cég kultúra, amiben a kíméletlenség elvárt. Az ilyen emberrel való találkozás az egész emberiségbe vetett hitedet is megrengetheti. Kerülj ki a vele való kapcsoltból amilyen gyorsan csak lehet. És cseréld ki a záraidat.

    Mindennapokban előforduló, „hétköznapi” nehéz emberek

    Ezek lennének azok, akik folyton dühöngenek, erőből intézik dolgaikat, önzésükkel vagy szexuális zaklatásaikkal tűnnek ki. Ők nem kifejezetten klinikai esetek, de komoly problémát tudnak okozni főleg a szuperérzékenyeknek. Szerencsés konfrontációval néha befolyásolható az irántad való viselkedésük. Nekem a legjobban bevált fordulatok: „Nem elfogadható számomra.” és ne tedd hozzá, hogy „sajnálom”, és ne kezdj magyarázatokba. Lehet, hogy pont az a rövid mondat szükséges számukra, hogy respektáljanak.

    A következő „harcos” fordulatok is jól működnek:

    „Nem értek egyet.” És ne kezdj magyarázkodni.

    „Váltsunk témát.” És válts valóban.

    „Visszamegyek dolgozni.” És tényleg menj el.

    „Ahhoz, hogy megfelelően végezzem a munkát, amit rám bízott (vagy a kiadott iskolai feladatot), arra van szükségem, hogy …”. És légy nagyon konkrét és ésszerű.

    Egy szuperérzékenynek igazán nehéz lehet így képviselnie magát, tudom. Vannak olyanok, akik nagyon tartanak a túltelítődéstől és attól a helyzettől, ami még adódhat a konfrontáció során. Gyakorlással, bátorsággal és az eltökéltséggel egyre jobb védelmezői lehetünk érzékeny magunknak. Minden siker ünneplést érdemel. Érdemes az intuíciónkra hallgatni, hogy mikor konfrontálunk és mikor kerülünk ki egy lehetséges vereséget.

    Természetesen vannak „könnyűsúlyú” nehéz emberek, akik egyszerűen gyenge jellemek, akik szerint az anyagiak, a státusz vagy a pillanatnyi élvezetek lényegesebbek, mint a bölcsesség, a jóindulat vagy az együttérzés. Idősebb korukban vagy betegségükben lehetőségük lesz ezekről tanulni. A pénzük vagy a státuszuk nem fog barátokat venni, és a halált sem kerülhetik el. Középpontodat megőrizve, sajnálat ébredhet benned irányukba és apró lépésekkel segítségükre is lehetsz a felnövésben. Az óvodákban nem szoktak előadást tartani, tehát, aki nem ért téged annak nem kell a mélységekről beszélni.

    Más stratégiák

    Megpróbálhatod ezeket a helyzeteket úgy kezelni, mint türelem, asszertivitás, bölcsesség vagy önbizalom fejlődési lehetőségek.

    Ne öntsd ki a lelkedet bárkinek a munkahelyen vagy az iskolában. Csak a legbizalmibb kapcsolataidban mesélj az érzéseidről. A munkahelyi és iskolai kapcsolatok nem ugyanazok mint a magánéletiek. Előfordulhat, hogy azt gondolod, fantáziálod, vagy tudat alatt reménykedsz, hogy majd valaki segítségedre siet, mint egy jó barát vagy egy szerető szülő. Fölérendelt pozíciókban nem anyukák és apukák szoktak lenni, bár előfordulhat, hogy annak lenne jó látni őket. A szülők feltétel nélkül szeretnek. Főnökök, pedagógusok nem tudnak. A mentorok sem. Ne keresd náluk ezt. Igényeidet közeli, bevált, egyenlő baráti kapcsolatokban oszd meg.

    Nehéz emberekkel tarts távolságot elzárkózás nélkül. Légy udvarias, de ne alázatos vagy engedelmes. Más szavakkal: alakíts ki erős határokat.

    Hideg fejjel gondold végig milyen kontrollal bír a nehéz ember feletted, és mi az, amit te szeretnél tőle, hogy elérd a célodat. Ha ez az ember az, akitől a bevételed származik vagy, akitől függ az adott oktatási intézmény befejezése, akkor óvatosnak kell lenned mint egy kötéltáncosnak, hogy be ne áldozd magad a célért, feladva vagy eladva magad. Ez nem lesz tisztességtelenség részedről. Sőt, egyfajta bölcsesség … (A világunknak is ez az egyik legnagyobb feladata, hogyan éljünk együtt emberséges, de határozott keretek között nagyon-nagyon nehéz, néha esetleg veszélyes emberekkel.) Ha a bölcsesség a célod, semmit nem teszel feleslegesen, semmi sem káros. Mindig tanulunk.

    A legközelebbi barát(okk)al oszd meg a frusztrációdat és figyelj a meglátásai(k)ra. Ha a barátod is ismeri a nehéz embert, akkor találjatok ki együtt megoldásokat. Két fej többre juthat. Ne oszd meg az élményeidet azokkal, aki nem képesek megérteni vagy téged hibáztatnak a helyzetért. Támogatókra van szükséged.

    Olvass, hogyan lehet nehéz embereket kezelni. A klasszikusok: Confucius, I Ching, Tao, még Machiavellitől A fejedelem is.

    Remélem segítettem. A téma nagy, ezek csak az én személyes véleményeim. Nincsenek kőbe vésve. Örömmel látom a ti megfigyeléseiteket is. (Fordító: Javaslom, hogy osszuk meg ezeket a zárt Facebook csoportban.)

     

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. novemberi számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)

    Elaine N. Aron: Hogyan kezeljük a nagy összejöveteleket, ünnepeket és egyéb dionüszoszi felfordulásokat?

    Közzétéve: Szerző:

    Általában még az extrovertált szuperérzékenyek is elkerülik a nagy tömegeket és a hangos ünnepségeket. Eközben a legintrovertáltabb szuperérzékenyek sem szeretnének, illetve egyszerűen nem tudnak kimaradni ezekből a helyzetekből. Nekünk is szükségünk van az ünnepre és az ünneplésre. Megérzünk valami ősit, talán a dobok hangját a tűz körül, és a lábaink egész éjszaka mozognak az ütemre… Ha mindig kimaradsz az olyan, mintha nem vennél részt a saját életedben.

    Ugyanakkor hogyha becsatlakozunk, érezhetjük, amint magával ragad egyfajta őrület, és ez meg túlterhel, telít. Nem érezzük magunkat biztonságban. Mindenki más jól érzi magát, de mint tudjuk, a nyilvános kivégzések is lehetnek szórakoztatóak. Utána pedig jön a kimerültség. A feldolgozandó események elmosódó sora.
    Időről időre gondolkozok azon, hogy valamit mondani kellene a magát remekül érző tömeg túlterhelő jelenlétéről. Ez egy dionüszoszi dolog. Időnként a léleknek szüksége van rá.
    Mire is érdemes odafigyelnünk? Az ellazulásra és a feltöltődésre.

    Ellazulás

    Az ellazulás nagyon nehéz azoknak, akik elővigyázatosan elkerülik a bajt, baleseteket vagy azt, hogy valami butaságot csináljanak. Azoknak, akik rettegnek a túlterheltségtől kívül-belül. Ahhoz, hogy elengedd magad a legjobb olyan emberek között lenni, akik, szeretnek és szeretnének téged maguk között, örömmel veszik, hogy kikapcsolódsz. Remélem neked is van ilyen baráti köröd, vagy akár a családod. Én épp ezt tettem tavaly július 13-án.

    Ez volt ugyanis a fiam házasságkötésének időpontja. Az esküvőn több mint kétszáz ember volt jelen, akik mind ismertek, avagy szerettek volna megismerni, mindenki kedvesen fordult a vőlegény édesanyjához. Az egész társaság el volt ragadtatva ettől a házasságtól. Nagy ünnepség volt, nem volt lehetőségem kimaradni semmiből, nekem, aki extrém módon introvertált.

    Vágytam kikerülni az események közepéből. Az első esemény egy piknik volt, amit a férjem és én szerveztünk. Utáltam. Tökéletesen túlterhelt. Sok ember volt, akiket nem is ismertem, és néhány, akikkel hónapok óta nem találkoztam, és szerettem volna beszélni, plusz még számos barát, akinek különleges figyelmet akartam szentelni, hogy hasonló emberekkel találkozzanak, és jól érezzék magukat. Elkezdtem cetliket készíteni az érkezőknek. Tartalmazta a nevüket, hogy honnan jöttek és azt, hogy milyen kapcsolatban állnak a házasodó párral. Azt gondoltuk, így majd nem tarthat az introvertált énem elbújva a sarokban. Nem volt túl jó ötlet. Folyamatosan szaladgáltam, végig aggódva, hogy minden rendben történik-e. Tanulság: Ne várd, hogy ellazulhatsz egy partin, ahol annyi tennivalód van. A szuperérzékenyek túl lelkiismeretesek ehhez. Ne várd azt sem, hogy hamar visszanyered az energiáid utána. Még mindig nem emlékszem mit csináltam a piknik utáni estén, habár aludni nem tudtam, amíg hajnali 2-kor be nem vettem egy altatót.

    Rákövetkező nap maga a házasságkötés épp a piknik ellentéte volt. Először is, nem voltak kötelezettségeim. Másodszor tartalmas volt és meghitt, pont, amiket a szuperérzékenyek szeretnek. Tanulság: Azt hiszem, az összes ünnepségnek kellene legyen egy célja és egy apró szertartás ennek kifejezésére.  Legalább egy felköszöntés egy születésnapon.

    Igazából sok ember volt, akiket már előző nap megismertem, ráadásul voltak szünetek, amikor kifújhattam magam. Például egy kis idő az esküvő előtt, a szertartás alatt és utána is, amikor a fotók készültek. Tanulság: Érdemes időben egymástól kellő távolságra tervezni a történéseket, még az ilyen Dionüszoszi események alatt is.

    Dionüszosz erényei

    Végül az esküvő finom feszültsége átfordult egy hangos ünneplésbe. Az hasonló eseményeknek tartalmazniuk kell legalább egyet a három alapvető dolgok közül, amik segítenek elengedni magunkat: zene, tánc és bor. Bárhogy vélekedsz is róluk, ezek Dionüszosz teremtményei s ajtót nyitnak egy kis őrülethez. Alkalomadtán még a nagyon óvatos szuperérzékenyeknek is segítenek ellazulni.
    Szóval, hogyha kicsit is ismertek, akkor egykönnyen nem találnátok ki mi volt a parti – szó szerinti – csúcspontja számomra. Ez egy zsidó esküvő volt (habár én nem vagyok zsidó, de a férjem és a fiam igen), és teljesen elfelejtkeztem arról a szokásról, amikor a friss házasokat és szüleiket felemelik a székükkel együtt a nem éppen józan táncosok. Tehát épp kifújtam magam kicsit, amikor valaki megragadta a kezemet és elkezdett a táncparkett közepén levő székhez vonszolni. Ahogy emeltek egyre feljebb és feljebb, annál jobban megijedtem. Imádkoztam az életemért, de az élet jó volt hozzám. Ez egy olyan jó dionüszoszi terror volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

    Az is segít, ha odafigyelünk az öltözködésünkre. Többnyire igyekszem nem törődni azzal, hogy mit viselek, de az esküvő segített leküzdeni a kiöltözéssel kapcsolatos rossz érzéseimet. A végén felemelő volt csinos ruhában lenni, igazán különlegesnek éreztem magam. Képzelheted, a vásárlás ezekben a fura boltokban, ahol csak „vőlegény-anyukája” típusú ruhákat árulnak, pont olyan volt mint egy személyre szabott kínszenvedés, amely célja, hogy felkészítsen az anyóssá válás ezen beavatására. (Biztos vagyok benne, hogy a kölcsönzött szmokingokba öltözött férfiak közül sok egyetértene velem). Szerencsére a férjem segítségével sikerült kiválasztani a megfelelő ruhát. Kellően felkészültnek éreztem magam.

    A különleges ételek és a gyönyörű környezet (különösen a szabadban a telihold alatt) gyorsan fellazítják a gátlásokat, még a kedves, idős hölgyekét is.  Ha egyszer egy ilyen esemény tervezésében veszel részt, és azt szeretnéd, hogy még a szuperérzékenyek is ellazuljanak, akkor konzultálj Nagy D-vel, a jónál is jobb idők istenével.

    Másnap reggel

    Nehezen tudtam felkészülni a másnap reggel rám törő kimerültségre. Nem a sok tánctól való izomlázra gondolok, és nem is a késői lefekvéstől voltam kimerült. Úgy éreztem látni sem bírnék most több embert, nemhogy még beszéljek is velük. (Másrészről viszont nagyon örültem, hogy visszatérhetek pszichoterápiás pácienseimhez, ahol az együttműködés újra az általam preferált ütemben és mélységben zajlik.) Szükségem volt Apolló racionális nyugalmára, hogy kiegyensúlyozzam Dionüszosz sötét erdeinek vadságát.

    Aztán ott volt még egy különös nosztalgia, nagyon fájt a szívem. Együtt léptünk be ebbe a különleges világba, de a végén ki-ki indult a maga útján vissza a mindennapokba. Legalább volt egy csodás villásreggeli, ami segített visszatérnünk. Ezek a háromnapos esküvők számomra mindig kicsit különösnek tűntek, de végül a piknik és a villásreggeli is hasznosnak bizonyultak. Így hát csak a reggeli másnapján tört rám a mély, nosztalgikus szomorúság.

    Tudtam, hogy mi szuperérzékenyek hajlamosak vagyunk a nagyon mély érzelmekre, így hát próbáltam megfigyelni és megérteni. A csoportok olyanok, mint az édesanyák. Reméljük, hogy gondoskodnak rólunk és odafigyelnek ránk akármi is történik. A csoport, amely elvisz minket egy boldogsággal és szeretettel teli állapotba … az egy olyan édesanya, aki ha végleg elmegy, nagyon hiányozni fog. Tanulság: Az élet nagy pillanatai megkívánják és megérdemlik a regenerálódást az esemény után. Ki szeretne úgy visszatérni a mindennapokba, mintha semmi sem történt volna? A szuperérzékenyeket úgy tervezték, hogy megőrizzék a történtek ízét még hónapokkal, évekkel később is. Adj időt magadnak, hogy feldolgozd életed áldásait!

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 2003. augusztusi számában.  Magyarul közzétéve Dr. Elaine N Aron hozzájárulásával. Fordította: Star Dust, magyar fordítás © Sensum Donum)

    Szeretném segíteni a szuperérzékenyek ügyét. Hova forduljak?

    Közzétéve: Szerző:

    Minden segítség jól jön.  Sok szuperérzékeny várja még, hogy eljusson hozzá ez az információ!

    Több formában tudsz segíteni.  Az itt felsoroltak mind a szuperérzékenyek ügyét szolgálják: Vidd hírét ennek az információnak, add a kezébe olyan embereknek a könyveket, akik nyitottak erre!  Vegyél részt aktívan a Szuperérzékenyek Facebook oldalon!  Hívd meg rá barátaidat!  Írjál blog bejegyzéseket a témáról!  Oszd meg másokkal ezt a honlapot!  Szóban és írásban használd aktívan a “szuperérzékeny” kifejezést!  Ezek bármelyikével már rengeteget segítesz abban, hogy környezetünk megismerje és értékelje a szuperérzékenységet.  Köszönjük!

    Ha ennél többet szeretnél tenni, lépj velünk kapcsolatba az info@szupererzekenyek.hu címen.

    Elaine N. Aron: Nyaralás és barátok: tanácsok arra az esetre, ha vendégeket fogadsz vagy másokkal utazol

    Közzétéve: Szerző:

    Kedves Szuperérzékenyek:
    Sajnos ez a levél kicsit megkésett. Amikor elolvassátok tudni fogjátok miért – az utazásról lesz szó. S habár ennek a hírlevélnek az utazás a témája, ne feledd ez a szezon ugyanolyan jó az otthonmaradásra is. A hosszabb nappalok azt jelentik, hogy több időt tölthetünk a természetben, ami az egyik legmegfelelőbb feltöltődést jelenti a szuperérzékenyeknek (a meditálás és a pihenés mellet) . Ha napközben dolgoznunk kell, akkor vegyünk fontolóra egy vacsora utáni hosszú sétát, vagy vacsorázzunk a szabadban. Sétáljunk a holdfényben július 22 és augusztus 21 körül. Ezekben az időszakokban a teljes holdfényben még a város fényeitől távol is teljesen látható az út.

    A nyár az az időszak, amikor gyakran fogadunk vendégeket vagy utazunk barátokkal, akik között  lesz néhány akik nem szuperérzékenyek. Íme néhány gondolat, ami az ilyenkor előforduló helyzetekre adhat megoldásokat (ezek természetesen előjöhetnek más szuperérzékenyekkel való kapcsolatainkban is).

     

    Amikor a barátokat látsz vendégül

    A kevesebb több. Legyenek rövidre tervezve a látogatások. Talán két éjszaka és egy teljes nap elegendő, esetleg egy kis plusz idő a további napokon. Ha ezek a napok rövidek vagy hosszú utazással járnak, megtoldhatod egy újabb nappal. Akármennyire is szeretnétek látni egymást, lehet hogy jobb addig elválni, amíg tart a barátság. Ne félj udvariasan tudatni a határokat, például ha valaki gyakrabban szeretne találkozni, Te mondhatod, hogy: “Alig várom az éves találkozásainkat” (ezzel egyértelművé téve, hogy neked több nem szerepel a terveid közt).

    Beszéljétek meg az igényeket előre, amilyen korán csak lehet, még a tervezgetés elején. Még akkor is, hogyha extrovertált vagy, szükséged lesz pihenőidőre, amikor egyedül lehetsz. Figyelembe véve az érzékenységet, egy baráttal eltöltött idő mély beszélgetéseket hozhat, és különösen akkor, ha mindketten szuperérzékenyek vagytok, még több időre lehet szükség a feldolgozáshoz és lazításra. Amikor meghívsz valakit idejében említsd meg, hogy mi lesz az időmegosztás, amikor dolgozol, pihensz, meditálsz, teszel egy sétát egyedül, edzel, stb.

    Ez az a beszélgetés, amelyben megtudjátok egymás speciális igényeit. Van a barátodnak bármilyen speciális étkezési igénye, bármi, amit biztos meg szeretne nézni azon a környéken, vagy van-e igénye bármilyen mozgásra, ami edzőteremhez kötött? Vannak problémái az alvással? Szeretne nagyon korán vagy nagyon későn felkelni? Ezután te is megfogalmazhatod az igényeidet –  például a szokásos egy órás csend vacsora vagy lefekvés előtt. Ezeket megbeszélve tudtok úgy tervezni, hogy egymás igényeit figyelembe veszitek. Például, ha a barátod szeret vásárolni, akkor amíg ő az üzleteket járja te otthon meditálhatsz.

    Ne félj segítséget kérni a nem-szuperérzékeny vendégedtől, még akkor sem, ha amikor te mész hozzá látogatóba ő mindent egyedül végez. Mostanra valószínűleg tudja, hogy több pihenőidőre van szükséged, és inkább töltene több időt veled, mint hogy a vendéglátással foglalatoskodj.

    Figyelj az érzéseidre. Hajlamos vagy erős érzelmi reakciókra, mind pozitívra mind negatívra. Talán elsőre olyan jó érzéseid vannak, hogy gyakorlatilag úgy gondolod, szívesen összeköltöznél vagy együtt utaznál ezzel az ismerősöddel. Néhány embernek azt is elmondhatod, hogy “Annyira jól érzem ma magam veled, hogy ez elgondolkodtat, milyen jó lenne …” De mások ennél kevesebbet is ígéretnek hallhatnak, ezért jobb megvárni a következő találkozást, hogy hangot adj a további terveknek vagy  reményeknek.

    Figyeld meg, ha kezdesz irritáltabbá válni. Ez azt jelenti, hogy itt az idő, hogy egy kicsit magadra figyelj. Ha az érzés nem múlik el, és valami konkrét dologról van szó, akkor vedd fontolóra, hogy beszélj róla. Ha ez úgy tűnik, nem lehetséges, akkor tedd túl magad rajta, hisz remélhetőleg rövid látogatást terveztél. Későbbiekben pedig emlékezz, hogy mi történt, mielőtt ezt az illetőt újra meghívod.

     

    Amikor barátokkal utazol
    Sok előnye lehet a szuperérzékenyek szempontjából, ha barátokkal utaznak. Két vagy több ember egyfajta érzelmi puffert hozhat létre. Így Te sokkal kevesebb figyelmet fordítasz arra, amit a pincér, a jegykezelő, a helyiek, vagy bárki más gondol rólad. Nagy valószínűséggel többet nevetsz majd, és jobban érzed majd magad minden más társasági helyzetben.

    Ha egy nem-szuperérzékennyel utazol, ő talán szívesen átvállalja az olyan utazással kapcsolatos  „feladatokat”, melyek neked nehézségeket okozhatnak, mint például a döntéshozatal. Annak ellenére, hogy Te jobb döntéseket tudsz meghozni, átlagosan ez nehezebb lehet a számodra, mert képes vagy minden oldalát látni a helyzetnek, ami sok bizonytalanságot is magában hordozhat. Az utazás sok ilyen helyzettel járhat együtt. Vajon tetszeni fog az a város, hotel, vagy bármi más? Ezt nem lehet tudni, hisz ez is része annak amiért oda utaztok. Szűkítsd le három lehetőségre, ami megfelelőnek tűnik számodra és hagyd hogy a nem-szuperérzékeny barátod döntsön. (Aztán, ha olyan vagy mint én, akkor hirtelen rájössz mit is választanál!)

    Nagyjából ugyanazok a tanácsok érvényesek ebben az esetben is, mint amikor otthonodban fogadsz vendégeket.

    Ne tervezz hosszú utazást másokkal. Természetes, hogy teljes nyaralást szeretnél, így talán célszerű a végére tervezni néhány napot, amikor egyedül lehetsz, hogy kikapcsolódj és újra feltöltődj. Vagy a nyaralási idő egy részére ki lehet bérelni egy helyet, ami a bázis, ahonnan el lehet menni, vagy ott lehet maradni attól függően, hogy mik az igények vagy kit mi érdekel, ahelyett hogy mindenki ugyanazt csinálná.

    Még akkor is, ha extrovertált vagy, fontold meg alaposan az utazás előtt, hogy több mint egy baráttal utazz. Nagyon megterhelő lehet egy csoportot koordinálni, megbeszélt időpontokban találkozni. Előfordulhat, hogy Te pihenésre vágysz, míg a többiek együtt töltik az időt, és ezáltal jobban kapcsolódnak egymáshoz, ami azt eredményezheti, hogy kirekesztve érzed magad, még akkor is, ha ez a Te döntésed volt, hogy nem tartasz velük. Az egész utazást elronthatja ha szomorkodsz vagy neheztelsz amiatt, hogy ki hozzon döntéseket vagy egyfajta elutasítás érzete miatt.

    Beszéljétek meg az igényeket jó előre, és inkább a barátságos hangulatot szem előtt tartva, mint a problémára fókuszálva, amiket egy egy helyzet hozhat. Fejezd ki időben, hogy mik az igényeid, így később nem kell csendben hallgatnod, mert azt látod amit te szeretnél az ellentétben van azzal, amit mások mondtak. Csak azért, mert mások a pisai ferde tornyot szeretnék megnézni, míg számodra az a fontos, hogy biztosan eleget aludj, ez nem teszi a te igényedet kevésbé fontossá. Íme néhány egyszerű állítás – amiket nem kell megmagyaráznod:

    –  “Az extra pénzt arra szeretném költeni, hogy saját szobám legyen.”
    –  “9:30-kor megyek aludni .” (Ez azt jelenti, hogy akkor mész a szobádba, még akkor is, ha azt tervezed, hogy a lámpákat csak később kapcsolod le.)
    –  “Szeretek meditálni (szundikálni, pihenni) vacsora előtt egy órát, ha belefér a napi programba. Vagy ezt megtehetem a kocsiban, miközben Te a városban sétálsz.”
    –  “Azt tervezem, hogy reggeli után egy rövid sétát teszek. Nyolckor indulok és nyolc negyvenkor jövök vissza. Így kilenckor indulhatunk. Szeretnél csatlakozni hozzám?”
    –  “Én inkább könnyű vacsorát ennék. Megoldható, hogy néha az ebéd legyen a fő étkezés?”

    Természetesen te is köthetsz kompromisszumot, légy ésszerű, de mindenképp mond el az igényeidet.

    Vonj be egy másik szuperérzékenyt is. Ezután az igényeid nem tűnnek majd olyan szokatlannak.

    Ha egy beszélgetés során elcsendesedsz, majd ideges leszel, hogy mit gondolhatnak mások a csendességedről, akkor magyarázd meg. Az emberek mindenféle dolgokat rávetítenek a csendes emberekre. Mond el, hogy nem vagy félénk vagy érdektelen, és nem arról van szó, hogy duzzogsz mert nem jutsz szóhoz (ha nem erről van szó). Talán csak élvezed, hogy csendben lehetsz. Vagy talán nehezedre esik beszélni, vagy élvezed a tájat, de érdeklődve hallgatod a beszélgetést. Vagy talán néha, mint én, úgy találod, hogy a beszélgetés túl gyors, így még azon gondolkodsz, hogy miről beszéltek, miközben ők már egy másik témára váltottak.

    Ha könnyen megunod a nem-szuperérzékeny csevegéseket, akkor készülj fel rá időben, hogy Te miről szeretnél beszélgetni, és hozd fel ezeket a témákat. Ezt nehezebb kigondolni, ha már benne vagy egy ilyen beszélgetésben. Az „The Undervalued Self” című könyvben (ami 2013-ban jelenik meg magyarul – szerk.) sok ötlet van a beszélgetések elmélyítésére.

    Ez a könyv azzal is foglalkozik, hogy mi a teendő, ha a barátodnál jelentkezik valami probléma, és ami még ennél is fontosabb, hogy mi a teendő, ha ilyenkor ez nálad bekapcsol valamit, és a dolgok feszültté válnak. Ekkor biztos, hogy hirtelen már nem lesztek barátok. Ez könnyen megtörténhet egy utazás bizonyos pontján. Az a tapasztalatom, hogy egy hangulatos, vidám, hosszú távú, utazzunk-együtt kapcsolat szilárd pszichológiai ismereteket kíván.

     

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 2013. májusi számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Fordította Rattai Erzsébet, magyar fordítás © Sensum Donum)

    Elayne Savage: Magunkra vesszük?

    Közzétéve: Szerző:

    Megint megtörtént. Épp a minap. Aprócska megjegyzés volt mindössze, a zsigeri reakcióm rá persze aránytalanul nagy. Több hónapja nem voltam ilyen helyzetben. Csak annyit mondott: „Hogy a csudába tudsz ilyeneket kigondolni?”. Egy pillanat alatt előjöttek a gyerekkori élményeim. Elkezdtem egyre kisebbé és kisebbé válni, kivonultam, becsomagoltam magam a bevált védőköpenyembe, hogy a fájdalmat elkerüljem. Aztán elkapott az indulat. Szó szerint „elöntött”, és már nem tudtam az érzéseim közt különbséget tenni. Honnan jön ez? A tekintet és a hangsúly biztos meghatározó volt. Gyerekkoromban egy felhúzott szemöldöktől elsírtam magam.

    Kifejezetten érzékeny voltam a visszautasításra egészen kicsi korom óta. Magamra veszem. Komolyan dolgoztam rajta, hogy túl legyek ezen, de még most is előfordul, hogy valakinek mégis sikerül ezt a húrt megpendíteni bennem. Valami be fog indítani. Lehet, hogy ez a „valami”,  csak egy csekélység más szemében. De ahogy sok szuperérzékeny, én is nagyon ki vagyok hegyezve a részletekre, apróságokra.

    Amikor azon kapod magad, hogy az elhangzott szavak vagy viselkedések elutasítóak, és olyan mintha téged vettek volna célba, könnyen lehet, hogy csak magadra veszel valamit. Az egyik kliensem egyszer így fogalmazott: „Annyira porózus/szivacsos vagyok, hogy minden belém tud szivárogni. Azt szeretném ha csak leperegnének rólam, jól jönne egy teflon bevonat nekem.” Remek vizualizáció! Visszautasítás-lepergetőteflon bevonat a helyzet kezelésére kifejezetten kreatív ötlet! Vannak más módszerek is erre, de előtte nézzük meg, milyen helyzetekben veszünk túlzottan magunkra dolgokat.

    – Azt hiszem, hogy valaki szándékosan bántani akar, pedig erről nincs is szó.

    – Félreértem a helyzetet, vagy jól értem, de könnyen megsértődök.

    – Azt gondolom, hogy az emberek valaki mellé állnak (ellenem vagy mellém).

    – Felizgatom magam, amikor mások nem úgy látják a dolgokat mint én.

    – Úgy érzem mellőznek, hibáztatnak vagy akár támadnak is.

    – Személyes sikertelenségnek értékelek valamit, és úgy érzem, hibáztatnak ezért, vagy magamat hibáztatom.

    Ha magadtól túl sokat vársz el, lehet, hogy másoktól is sokkal többre számítasz. Nem reális elvárások (még ha nem is tudatosak) mint például: „ha igazán fontos vagyok neked, akkor a gondolataimat is olvasni fogod”, komoly csalódásokhoz vezetnek. Egy konkrét kérésre jó eséllyel konkrét válasz érkezik, pl.: „természetesen”, vagy „sajnos ez nem fog menni, de helyette ez igen”, vagy „átgondolom és visszatérünk rá”. Az igazi gond az, hogy sokunknak nehéz megfogalmazni, hogy mire van szüksége és/vagy soha nem tanulta meg, hogyan kérjen. Ugyanis félünk kérni, mert mi van akkor, ha valaki nem teljesíti a kérést Ez személyünk elutasításának tűnhet. Félelem az elutasítástól tönkreteszi a munkát és a személyes kapcsolatokat. Begubózunk tőle, nem létesítünk kapcsolatokat, félreértéshez vezet és persze nagyon fájdalmas.

    Honnan jön ez az érzékenység?

    Elaine N. Aron a „Szuperérzékeny vagyok?” c. könyvében azt írja, hogy az érzékeny idegrendszer öröklödik. Különösen érékenyek a jelekre, jelzésekre, tónusokra (és azok változására), szavakra vagy kifejezésekre. Ebből a felsorolásból bármi beindíthat egy reakciót, ami aztán beláthatatlan méretet ölthet. Egyszer valaki az Óz a nagy varázsló mesére hivatkozva azt mondta, hogy ez olyan, mint „egy hirtelen tornádó az égből, és én vagyok Dorothy”.

    Korábban is megtapasztalhattunk visszautasítást például egy családtagtól, osztálytárstól, szomszédtól, tanártól stb. Van olyan, hogy egy visszautasítás szándékos (általában nem az), mégis a gyerek élménye számít ilyenkor. Ezeknek az élményeknek az a hatása, hogy kialakul egy elképzelés, hogy „engem visszautasítanak”. Az későbbi hasonló élmények tovább mélyítik a régi sebet. Megdöbbenve láthatjuk, hogy ezek a régi élmények hogyan visszhangzanak felnőttkorban is. Félreértéshez, sértődésekhez, csalódáshoz vezetnek, és akár munkát vagy egy kapcsolatot is el lehet veszíteni miattuk.

    Mi tudunk tenni?

    Először is a legjobb egy kicsit eltávolodni a kiváltó októl. Tízig számolás csodákra képes. Lassan számolj, vagy végy tíz mély lélegzetet. Kis időre elmenni is egy remek ötlet, de jelezd előre, hogy visszajössz.

    Aztán gondold át mi is történik, hogy legyen választásod, amikor felveszed a fonalat. Ha úgy érzed, hogy túlreagálod a helyzetet, akkor gyanús, hogy valamit magadra vettél. Ha magadra vetted, akkor e mögött a visszautasításodtól való félelem dolgozhat valamilyen módon. Amikor tudod mivel van dolgod, akkor van lehetőséged új megoldásokat találni. Elkezdheted magadat függetleníteni a pillanat intezitásától például azzal, hogy megnézed magadat kívülről, egy másik nézőpontból. Ezt kezdd azzal, hogy a következő kérdéseket teszed fel magadnak:

    1. Magamra veszem? Hogyan?

    Válaszd szét az ügyet a személytől. Lehet, hogy valamit félreértettél. Lehet, hogy a másik nem úgy gondolta, ahogy elhangzott. Az is lehet, hogy ez az egész nem rólad szól. Sőt, lehet, hogy magáról beszél, de rád vetíti ki.

    2. Visszautasítva érzem magam?

    Amikor valaki magára vesz valamit, az gyakran összefügg a visszautasítottsággal. Jó ezzel tisztában lenni. A visszautasítás megnyilvánulhat a következő formákban: ignorálnak, nem vesznek figyelembe, „átlépnek”, kinevetnek, egyenlőtlenül kezelnek, elítélnek, kritizálnak, elutasítanak, cserbenhagynak, kihasználnak, megtagadnak vagy elhagynak. Előfordulnak ezek?

    3. Van okom a félelemre?

    Vegyük szemügyre a helyzetet. Ha tényleg nem biztonságos, akkor engedd meg magadnak, hogy távozz. Lehet, hogy a gyerekkori félelmeiddel találkozol újra. Gyerekként valószínűleg nem merted otthagyni a félelmetes helyzetet. Emlékeztesd magadat, hogy te, mint felnőtt akár „kézen is foghatod a gyereket”, és elegánsan távozhattok ebből a helyzetből.

    4. Honnan jött ez a reakció?

    Vizsgáld meg alaposan, hogy ez egy kulturális vagy generációs visszautasítás, amit esetleg továbbadtak neked. Nekem is megvannak a saját gyerekkori élményeim, amik alaposan kiélezték az extra érzékenységemet a témára. A korábban említett „Hogy a csudába tudsz ilyeneket kigondolni?”-t pontosan tudom miért reagáltam túl. Úgy nőttem fel, hogy a meglátásaimat megkérdőjelezték, az ötleteimet nem vették figyelembe. Folyamatosan az unokatestvéremhez hasonlítottak. Kritizáltak és megítéltek: „nem vagy megfelelő”. Elkezdtem a képességeimben és az észleléseimben kételkedni.

    A miniszoknya

    A következő történt velem. Középiskolásként rettentően szerettem volna egy divatos miniszoknyát. Amikor kiderült, hogy az apukám nem engedhette meg magának, hogy vegyen egyet nekem, úgy döntöttem, hogy majd én varrok magamnak. Remek rózsaszín anyagból egy nagyon takaros kis szoknyát varrtam. Igazán büszke voltam rá.

    Amikor először voltam ebben a szoknyában az unokatestvéremnél, a nagynéném azonnal megkérdezte, hogy „honnan van ez a csinos szoknya”. Büszkén válaszoltam rá, hogy ezt „én magam csináltam”. „Hazudsz, ilyen szépet te nem tudsz varrni” jött a válasz kapásból. Olyan erővel tromfolt le, mint egy feljebb való hatóság, hogy még csak védekezni sem tudtam. Mi több, a végén már azt is elkezdtem megkérdőjelezni, hogy vajon tényleg én csináltam-e.

    Kicsi, érzékeny gyerekként naponta bombáztak azzal, hogy nem jól látom a világot, nem stimmelnek a dolgok velem, csak képzelődök. Nos, van-e abban valami meglepő, ha néha túlreagálom, amikor valaki megkérdőjelezi azt észlelésemet.

    Ezek a heves reakciók ma már nagyon ritkán törnek elő belőlem. Ha előtörnek, akkor persze elég elsöprőek. Láttatok már olyan trükkös születésnapi gyertyát, amit ha elfújnak, egy idő után újra égni kezd? Pont így gondolok ezekre a kitörésekre. Szoktam számolni, hogy hány hónap vagy év telt el azóta, hogy legutóbb előfordult velem.

    És lehet, hogy a jövőben is megtörténik. A jó hír az, hogy egyre ritkábban, és egyre könnyebben leszek túl rajtuk. Már az is megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha a „Hogy a csudába tudsz ilyeneket kigondolni?” nem vált ki majd semmit belőlem. Talán olyan lesz mintha egy barátomat veszíteném el?

     

    Elayne Savage, Ph.D. 25 éve praktizáló pszichoterapeuta. Tanít és tréningeket tart. Dont’t Take It Personally! The Art of Dealing with Rejection könyv szerzője.

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. augusztusi számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)

    Elaine N. Aron: Gyógyító interjú Dr. Denise Markkal

    Közzétéve: Szerző:

    Szeretném megosztani veletek dr. Denise Mark meglátásait. Ritka orvos, úgy gyógyít, amit talán szuperérzékeny medicinának lehetne nevezni. Nem meglepő, hogy a legtöbb páciense szuperérzékeny.

    Dr. Mark ritka, mint a fehér holló, szerencsére azonban manapság egyre többen kezdik követni. Belgyógyász, aki rengeteget tanult és a nyugati orvoslás csínját-bínját ismeri, és közben a legfrissebb high-tech megoldások is a gyógyítási palettáján szerepelnek. Bölcs döntése alapján mégis inkább a komplementer és a holisztikus megoldásokat választja.

    Komplementer megoldások alatt azt érti, hogy a nyugati gyógymódokat kombinálja a legjobb természetgyógyászati módszerekkkel, táplálkozási tanácsot ad, vitaminokat javasol, homeopátiát ajánl, stb. Ha szükséges, azonnal ajánl szakembereket, akik akupunktúrával, Ájurvédával, Tai Chi-val tudnak hozzájárulni a páciens egészségéhez. Természetesen mindig az adott páciens igényeinek megfelelően.

    Nekem a holisztikus megoldás azt jelenti, hogy figyelembe veszi a következő tényezőket: az egyén, a teste, a környezete és a lehetséges kezelések, gyógymódok. Ezek teret adnak a kreativitásnak. Például mikor legutóbb elég fáradt voltam, nem gyógyszert vagy vitamint kaptam, hanem – miután alaposan megbeszéltük, mi van velem – egy asszisztenst „írt fel” nekem. Mi több, azonnal javasolt valakit, aki azóta is velem dolgozik. Na, ez a holisztikus gyógyászat. És köszönöm, ma már sokkal jobban vagyok.

    Egy vasárnap délután leültünk, hogy egy interjút készítsek vele rólatok/nektek ajándékba.

    EA: Denise, mennyi szuperérzékeny páciensed van?

    DM: Minimum 40%-a a pácienseimnek szuperérzékeny, ami a duplája a populációban előforduló 20%-nak. De a 35 év feletti nők viszont mind szuperérzékenyek. Erre térjünk majd vissza.

    EA: Mit gondolsz, miért jár hozzád ennyi szuperérzékeny?

    DM: Részben azért, mert értékelik a holisztikus megközelítést. Persze azért is, mert az orvosok gyakran nem értik vagy nem hisznek a szuperérzékenyeknek, ők ugyanis olyan apróságokkal és szokatlan problémákkal jönnek, amelyekhez nincsenek szokva, talán mert másokkal ilyen nem fordul elő, vagy mert nem veszik észre.

    EA: Van valami, amit szoktál nekik mondani?

    DM: Igen, hogy a szuperérzékenység áldás és átok egyszerre. Zsenik, akiket meg kell becsülni. Nagyon fontos, hogy megértsék azt, hogy van olyan, amit ők nem tudnak, de mások igen. Azért fordulnak hozzám, mert ezt nem értik és szégyellik magukat. Az én dolgom, hogy ezt visszarendezzem. Végre felszabaduljanak a szégyenérzésből. Azt szoktam mondani nekik: Nagyra tartom az érzékenységedet még akkor is, ha te nem becsülöd azt. Tanuld meg, mit bír a tested, a lelked és ennek tudatában élvezd ezt az adományt. Ha egyszer megérted ezt a koncepciót, akkor leszel a legkreatívabb, legegészségesebb és legtermékenyebb. Ájurvédában vata típus vagy, ami igazán kreatív.

    EA: Olyan, mintha gyakran kellene őket felvilágosítanod.

    DM: Hát igen. Teljesen egyetértek veled abban, hogy a társadalmunk nem becsüli ezt a tulajdonságot. A szuperérzékenyek nem kapják meg azt a teret és időt, amire szükségük van, hogy egészségesek és produktívak legyenek. Erre az a válaszom, hogy ki kell követelni. Bizonyos dolgokat el kell engedni és nem kell mindenkinek az igényét kielégíteni. De ez mind egyértelművé válik akkor, amikor valaki elkezdi megszeretni a saját érzékenységét.

    EA: Ezek szerint az a tapasztalatod, hogy kreatívabbak, egészségesebbek és produktívabbak lehetnek, mint a többiek?

    DM: Igen, de előtte át kell beszélnünk, hogy miket kell megváltoztatniuk. Minden a stressz és az életmód kérdése. Persze ez igaz mindenkire, de tízszeresen igaz a szuperérzékenyekre. Van egy jól felismerhető algoritmus, amit ismerünk a könyvedből is. Ahogy a stressz növekszik, növekszik a kortizonszint és csökkennek a szabályozó hormonok, mint az ösztrogén, tesztoszteron, thyroid, DHEA stb. Ekkor jelenhetnek meg a stresszel érkező problémák, betegségek, mint az asztma, ízületi problémák stb. Tény az is, hogy stressz alatt mindenki érzékenynek tűnik, ugyanakkor a szuperérzékenyek még sokkal érzékenyebbé lesznek.

    EA: Erről jut eszembe egy kísérlet olyan majmokon, akik nagy stresszben nőttek fel és olyan majmokon, akik nagyon jól „reagáltak”. Minkét csoport szorongott és depressziós lett a felnőttkori stresszre. Mindegyik könnyebben túltelítődött.

    DM: Van egy hasonló megfigyelés emberekről is. Tengerészgyalogosokat vizsgáltak, akik várhatóan egészségesek és magas tesztoszteronszinttel bírók. Mint kiderült, nem ez volt a helyzet. Kifejezetten nagy stressz alatt voltak, mert alváshiánnyal küzdöttek, folyton ordibáltak velük, rengeteg dolgoztak, így magas volt a kortizonszintjük és alacsony a tesztoszteron és a DHEA.

    Nyilván nem élünk mind laktanyában, mégis sokan élnek hasonló körülmények közt. A stressz már krónikussá vált az életünkben. A levegő szennyezett, sokat ülünk autóban és közlekedünk olyan nagy sebességgel egy-egy fém dobozban, ami nem biztonságos. Többen esznek túl gyorsan. Vannak olyanok, akiknek nincsen családjuk vagy barátaik, akikre számíthatnak. Nincs időnk lepihenni és élvezni a nyugalmat, a békét. Az idegrendszerünk állandó készenlétben áll a támadásra vagy a menekülésre. Az ember nem erre az életre született, és a szuperérzékenyektől ez még sokkal távolabb van.

    EA: Mi a szerotonin szerepe ebben a folyamatban?

    DM: Nem vagyok a téma szakértője, de azt tudom, hogy legalább 15 gén határozza meg, mennyi szerotoninnal születünk. Van, aki többel érkezik és van, aki kevesebbel. A stressz hatására ez a készlet drasztikusan fogy. Ha csökkenthető a stressz, vagy antidepresszáns segítségével az elérhető szerotoninmennyiség megnő, akkor jobb a helyzet a készleteket illetően. Megfelelő mennyiségű stressz hatására a szerotoninkészlet kimerülhet. Ezzel mindenki így van.

    EA: Mit javasolsz?

    DM: Szerintem először érdemes megnézni, milyen az életmódja az illetőnek, mielőtt bármilyen pirulákat (legyenek ezek gyógyszerek vagy vitaminok) elkezdene bevenni. Több lehetősége is van. Például visszavonulhat egy időre. Meditálhat. Becsukhatja magára az ajtót, a lámpákat leolthatja és „földelheti” magát. A testmozgás roppant fontos, és természetesen a táplálkozás is.

    EA: Mik a tanácsaid a táplálkozást illetően?

    DM: Nincs olyan javaslatom, ami mindenki számára megfelelő lenne. Akik sokat sportolnak, azoknak több szénhidrátra van szükségük. Közben vannak olyanok, akik alig bírnak a szénhidráttal. Azoknak, akik keveset mozognak, érdemes a zsírok mennyiségére figyelni. Persze vannak olyanok, akiknek nagyon kell a zsír. Az egyik diéta tökéletes ennek az embernek és egy másiknak rémes. Arról nem is beszélve, hogy mennyi stresszt okoz az, ha egy ételről azt mondják, hogy egészségtelen és az illetőnek meg létfontosságú.

    EA: Ezek szerint a szuperérzékenyeknek érdemes lehet változtatni az életmódjukon, és igazán jól megfigyelni magukat és a reakcióikat.

    DM: Igen! Tegyék ezt egy olyan gyógyító (doktor, természetgyógyász) mellett, akiben tényleg megbíznak. Ez a támogatás igazán fontos!

    EA: Tényleg minden 35 feletti nő kliensed szuperérzékeny?

    DM: Nos, azok a nők, akik felkeresnek, a változókor idején mind nagyon érzékenynek tűnnek, ennek minden pozitívumával, de egyben a problémáival is.

    Sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a legkisebb részletekre, és sok minden változik az életükben. Éjjel többször felébrednek zajokra. Sok nőnél meglepően fiatalon kezdődik a változókor. Nem kapnak figyelmet vagy nem értenek egyet azzal, ahogy kezelik őket. Mivel ezekről a témákról (csontritkulás, menopauza stb.) és azok más irányból (természetes, holisztikus) való megközelítéséről korábban beszéltem a nyilvánosság előtt, valami olyan döbbenetes mértékben növekedett meg a hozzámfordulók száma, hogy magam sem gondoltam volna. Sőt, később még sokkal többen jöttek, miután látták, hogy az ismerősük állapota mennyit javult és a saját orvosaik módszere mennyire nem volt hatékony.

    EA: A stressz milyen hatással van ezekre a változásokra a testünkben?

    DM: A pácienseim a következőkről számolnak be: „Egészen jól voltam, de a munkám nagyon sokat vesz ki belőlem, és ehhez még van 2 gyerekem is. Padlót fogtam.”. Ez a „padló” a hormonok csökkenésének a kombinációja. Mintha alig világítana az „őrláng”. Ennek hívom, amit a hagyományos kínai orvoslás például chi-ként említ vagy életerőként. A mellékvese és gyakran a pajzsmirigy működése is csökken, és amikor a petefészekhormonok szintje túlságosan alacsony, akkor az idegrendszer védtelen marad. Én ezeknek a helyreállításával foglalkozom. Mindenkinek másra van szüksége – speciális hormonkiegészítőkre, életmódbeli változtatásokra, akupunktúrára, meditációra, Thai Chi-ra, mozgásra.

    EA: Férfiak is jönnek hozzád?

    DM: Természetesen. Velük is ez történik, csak lassabban. Ezért aztán foglakozom a szívproblémákkal, diabétesszel, ízületi gondokkal – a degeneratív folyamatokkal, amik pontosan ugyanennek a folyamatnak az eredményei.

    EA: Ezek nagyobb hatással vannak a szuperérzékenyekre?

    DM: Természetesen. Olyanok is jönnek, akik már eléggé belerokkantak. De ahogy visszatalálnak az egyensúlyba, öröm rájuk nézni, úgy tündökölnek. Jól érzik magukat, és kreatívak. Szeretném, ha mind jól érezné magát. Szeretném, hogy ne érezzék rosszul magukat azért, hogy egyensúlyuk visszaszerzéséhez mi mindenre van szükségük. Ahogy visszanyerik az egyensúlyukat, nekiállhatnak a nem-szuperérzékeny világ megváltoztatásának. A világ legkreatívabb emberei lehetnek. Különleges, csodálatos emberek; annyira örülök, hogy végre méltó segítséget kaphatnak, azt, amire szükségük van.

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. februári számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)

    Elaine N. Aron: Hogyan tudom másoknak elmagyarázni szuperérzékenységemet?

    Közzétéve: Szerző:
    Hozzászólás

    Egy általános magyarázat

    Kezdheted egy általános magyarázattal mint például az alábbi:

    “Ez egy normális, biológiai eredetű személyiségbeli és fiziológiai különbség, ami öröklődhet, és a magasabbrendű élőlények 15-20 százalékára jellemző. Akik ezzel a tulajdonsággal rendelkeznek, azok jobban észreveszik a finom részleteket, és mélyebben dolgozzák fel a történéseket.”

    Azt is hozzáteheted (vagy nem), hogy “logikus módon, bárkit, aki finoman érzékel, könnyebben túltelítenek, kimerítenek a hosszantartó, intenzív vagy kaotikus hangok, látványok, stb.”

    Ha még mindig érdeklődik a beszélgető partnered, hozzáteheted, hogy “a különbség jelentős, és a szuperérzékenyek minden tevékenységében, sok testi reakciójában megmutatkozik.  Például, ez a csoport érzékenyebb a fájdalomra, koffeinre, gyógyszerekre, hőmérsékletre, fényre és éhségre. Könnyebben rezdülnek, lassabban de alaposabban tanulnak, és többnyire nagyon lelkiismeretesek.”

    Ha az ADHD (Attention Deficit Disorder) kerül elő (ez tudniillik egy másik olyan tulajdonság, amivel a sajtó sokat foglalkozik), nyugodtan mondhatod, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, sőt az ADHD inkább nem jellemző rájuk. Ennek ellenére előfordulhat, hogy egy szuperérzékenyt ADHD-ként félrediagnosztizálnak, mert a túltelítődés felpörgetheti, vagy épp ellenkezőleg gátolhatja a koncentrálásban.

    Ha a szégyenlősség, félénkség vagy más hasonló tulajdonság kerül szóba, hozzáteheted, hogy a szuperérzékenyek kb. kétharmada a úgy csökkenti a rázúduló ingeráradatot, hogy introvertált módon szűk körrel barátkozik, és kerüli a csoportokat, idegeneket. Ugyanakkor a maradék egyharmad extravertált. A visszahúzódás vagy félénkség látszata mögött inkább az van, hogy kicsit hosszabb ideig tart számukra, és ezért több szünetet tartanak, amikor feldolgozzák a körülöttük zajló történéseket.

    Testre is szabhatod a válaszodat

    Mielőtt a fentieket elkezded magyarázni valakinek, érdemes megfontolni két kérdést. Miért beszélsz erről, és várhatóan hogyan reagálnak majd a mondandódra?

    Sok okunk lehet arra, hogy erről a tulajdonságunkról beszéljünk. Előfordulhat, hogy szeretnéd, hogy valaki másképp kezeljen; az is lehet, hogy valakihez közelebb akarsz kerülni azáltal, hogy megosztasz vele egy mélyen személyes információt magadról; vagy azt gondolod, hogy a másik személy is szuperérzékeny, és át akarod adni neki a rendelkezésedre álló információkat. A különböző célok más és más stratégiát igényelnek.

    Aztán ott vannak a lehetséges válaszreakciók. A személy, akitől azt szeretnéd, hogy másképp kezeljen téged talán szívesen alkalmazkodik, miután elmondtad mit vársz. Ilyen helyzet lehet amikor pedagógusokhoz, egészségügyi dolgozókhoz vagy barátokhoz fordulsz.  Lesznek azonban olyanok, akik azt gondolják, hogy csak kifogást keresel arra, hogy másképp bánjanak veled.  Vagy azt gondolják, hogy ezt te (vagy én) találtam ki – ŐK nem szuperérzékenyek, tehát az egész ügy nem is létezik. Tudom, hogy sokszor előre megérzem, amikor ezt a reakciót kapom. Ilyenkor másképp közelítem meg a kérdést, vagy csendben maradok.

    Végül, vannak emberek, akik megsértődhetnek, hogy őket nem tartják “érzékenynek”, abban az értelemben, hogy “empatikus” vagy “gondoskodó”. Nyugodtan mondd meg nekik, hogy az érzékenység szó mindkettőt jelenti, de te az érzékszervekkel való érzékelés érzékenységéről beszélsz. Nyugtasd meg őket, hogy empatikusak (ha tényleg azok), és mondd el, hogy a szuperérzékenyek túltelített állapotban sokszor egyáltalán nem ilyenek. Ha ezek után sem tudják elfogadni, hogy különbözőek vagytok, és nem fogadják el ezt a tulajdonságodat, hát …

    Azok a megközelítések, amik megfelelnek a céljaidnak

    Ha olyanokkal beszélsz, akiktől azt szeretnéd, hogy másképp kezeljenek téged, gondold végig, hogy milyen előnyökkel jár számukra az, hogy te szuperérzékeny vagy. Úgy beszélj nekik a tulajdonságodról, hogy meg akarjanak védeni téged annak érdekében, hogy hasznos maradhass számukra. Légy nagyon specifikus, hogy mit szeretnél, hogy tegyenek és mit nem.

    Ha egy egész csoporttól szeretnéd, hogy másképp bánjon veled, akkor keress a csoportban egy olyan extravertált személyt, aki kedvel téged. Ő majd meggyőzi a többieket a kedvedért.

    Ha olyan személlyel beszélsz, akivel szeretnéd, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, akkor végy egy mély lélegzetet, csapj bele, és beszélj nyíltan. Néha előfordulhat, hogy ennek hatására éppen távolságtartóbbá válik, és lezár emiatt a frissen felfedezett, új különbözőség miatt. Esetleg nem fogadja el a különbséget, vagy azt állítja, hogy ő is szuperérzékeny (pedig nem), esetleg csalódott vagy megijed, hogy a veled kapcsolatos tervei dugába dőlhetnek szuperérzékenységed miatt. Ebben az esetben hangsúlyozd azokat a területeket, amiben hasonlóak vagytok, és azt, hogy egymást kiegészítve milyen nagyszerű csapat lesztek. És ne használd szuperérzékenységedet kifogásként olyan esetekben, amikor a másik elvár vagy szeretne tőled valamit, amiben nem akadályoz ez a tulajdonságod.

    Amikor olyanokkal beszélsz, akikről azt gondolod, hogy szintén szuperérzékenyek, akkor arra számíthatsz, hogy örülni fognak ezeknek az információknak. Először azonban gondolj a saját kétségeidre – úgy érezhetik, hogy túlzottan beskatulyázod őket, saját testi tulajdonságaik csapdájába estek, vagy, hogy rámutatsz egy olyan hibájukra, amit egész életükben rejtegettek. Ha úgy érzik, hogy ez nem róluk szól, vagy nagyon bekorlátozó, akkor fogadd el ezt tőlük. És mindig, mindig hangsúlyozd a szuperérzékenység pozitív oldalait.

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. májusi számában.  Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum)

    Elaine N. Aron: Zaj!

    Közzétéve: Szerző:
    Hozzászólás

    A fényhullámokkal ellentétben a hanghullámok átjutnak a falakon. És a fülünket nem tudjuk becsukni. Mit tehetünk hát? Javaslataimat, melyek mindenféle szituációra alkalmazhatók, mindennapi és szokatlan helyzetekre egyaránt, számos forrásból szedegettem össze. Kifaggattam mindenkit, akit csak fel tudtam lelni. Volt köztük egy elbűvölő akusztikai tanácsadó is (kérésére nem nevezzük meg), aki fél óra ingyenes oktatásban részesített a témával kapcsolatban.

    1.
    Zaj, zaj mindenütt – kivéve füldugóid védelmében. A füldugók nem szűrik ki az összes zajt, de sokat segítenek. És hát igen, kedves óvatos szuperérzékeny barátom, úgy hiszem, meg fogjuk hallani a tűzriadót jelző szirénát füldugóval is! (Bár ígéretet persze nem tehetek erre.)

    A legtöbb vegyesboltban lehet kapni füldugókat, így feltehetően egyre több és több embernek van már elege a zajból. Úgy hallottam, az E.A.R. például jó márkát készít. De bármilyen márka is, olyat vegyél, ami a hangokat szűri ki, nem a vizet! Úgy tűnik, a legjobb fajta az, amelyiket fölmelegíted és összetekered az ujjaid között, aztán begyömöszölöd a füledbe, és ott kitágul. Kövesd rendesen a használati utasításokat, azt is, amelyik arra vonatkozik, hogy időről időre el kell dobni a füldugaszt és újat betenni. És ha bármi szokatlan történik a füleddel, fordulj orvoshoz!

    A füldugók praktikusak olyan zajos helyeken, mint egy vonatfülke vagy egy koncertterem, de alváshoz se felejtsd el betenni őket. A szemvédő maszkok is nagyon jók, melyek kiszűrik a nemkívánatos fényt. Én most már mindkettőt használom, és úgy érzem, jobban alszom, főleg idegen helyen.

    De alváshoz a párna-módszer is ajánlható, ami megduplázza a füldugók hatását és szükségtelenné teszi a szemvédőket. A füldugók hatékonysága véges, mert bizonyos mértékig a fej többi részéből a fülbe vezetik a hangot. Ezért néha, hogy alvás közben a csend- és biztonságérzetem is nagyobb legyen, egy könnyű tollpárnát borítok a fejemre. Csak arra kell vigyáznod, hogy akkor is a fejeden tartsd, ha a másik oldaladra fordulsz.

    2.
    Zaj, ami egy kis anyagi ráfordítással kiküszöbölhető. Zajos a hűtőd? Gyártanak csöndesebbet is. Zajos a telefonod? Vegyél egy olyat, amelyen a csengetés hangereje levehető. A digitális üzenetrögzítők halkabban üzemelnek, mint a kattogó szalagosak. (Vagy az is jó, ha beteszed egy fiókba.)

    3.
    A zaj és a törvény. A legtöbb városban törvény írja elő, mely időszakokban tilos a csendháborítás. Nézz utána, milyen rendelet van érvényben ott, ahol élsz és dolgozol! A különösen nagy zajforrások, például autópályák mentén emelt épületeket elvileg úgy tervezik meg, hogy a zaj ne érhesse el belső tereiket. Ha ilyen helyen élsz vagy dolgozol, egy akusztikai tanácsadó segítségét kérve derítsd ki, az épület megfelel-e az előírásoknak.

    Ha egy társasházban a hang nevetségesen könnyen hatol át a falakon, ezért jóval többet tudsz a szomszédaidról, mint szeretnél, akkor az épület vélhetően nem felel meg az előírásoknak. Ebben az esetben is hívj egy akusztikai tanácsadót! Megtalálhatod őket az Arany Oldalakban.

    4.
    Zaj a munkahelyen. Kérdezd meg a többi dolgozót, őket nem zavarja-e. Ha nem te vagy az egyetlen, akit zavar a zaj – különösen ha érveket is fel tudsz hozni ellene, például hogy csökkenti a munkátok hatékonyságát, megnöveli az egészségügyi költségeket vagy a hiányzások számát –, akkor nyugodtan akcióba léphetsz.

    Ha csak téged zavar, akkor gondold át, gyűjtöttél-e már elég jó pontot ahhoz, hogy különleges elbánást kérj. Ha te vagy az egyetlen, aki bizonyos problémákat meg tud oldani, akkor jó alkupozícióból jelentheted ki: “Oké, megcsinálom, amint kikapcsolod a rádiót.”

    Ha te és érzékenységed (még) nem vagytok nagyra becsült tagjai a szervezetnek, akkor valószínűleg jobb, ha nem kérsz segítséget. Ez esetben talán állást kell változtatnod, vagy betenni azokat a füldugókat.

    Bármely kérés előtt, amit a munkahelyen előadsz, érdemes végiggondolnod, ez hogyan hat majd a szervezeti hierarchiában legalul állókra. És meg kell vizsgálnod a dolgot a közvetlen főnököd szemszögéből is. Ha valami neked jó, de nem tudod megfogalmazni, hogy a főnököd vagy a cég céljait miként mozdítja elő, akkor vesztett ügyed van. Felejtsd el azt az ábrándot, hogy a munkahely majdgondos szülőként segítségedre siet, csak mert van egy problémád! A kilencvenes éveket írjuk.

    5.
    Zaj az éttermekben és egyéb olyan helyeken, ahol nyugalomnak kellene lennie. A kilencvenes években az a trend figyelhető meg, hogy az étkezdék légterét igyekeznek minél lármásabbá tenni. Ezzel azt akarják kifejezni, hogy olyan helyen ebédelsz, ahol mindig történik valami. A nyitott konyha, mely az új ínyencségek iránti érdeklődést kelti fel, és a tágas tér, ahol az ember mindent lát és őt is mindenki látja… mindez szándékoltan napjaink közkedvelt hangulatát idézi elő,és a zajt is megnöveli. (Ez a divatosnak tartott nyüzsgő atmoszféra jót tesz az étterem költségvetésének is: a szőnyegek, vásznak, kárpitok és hasonlók, melyek tompítják a hangokat, tetemes pluszkiadással tarthatók tisztán.)

    A hang az utolsó dolog, amire egy étterem tervezője figyelmet fordít, és a várható zajszint nehezen jósolható meg előre, csak akkor érzékelhető, amikor már minden a helyére került. Mindazonáltal, ha egy étterem már működik, az ott dolgozók tudni szokták, melyik sarok a legcsendesebb. Némelyik tervező szándékosan kialakít egy csöndesebb szekciót is. Tehát, akárcsak a nem-dohányzó rész esetében, van segítség. A lényeg, hogy szólj: csöndet szeretnél. Vélhetőleg meg is kapod. És ha elég sokan kérjük, akkor bizonyos, hogy idővel egyre inkább elérhetővé válik majd.

    Ugyanez érvényes a mozira: a hangerő egyre nagyobb és nagyobb, mert feltételezik, hogy ezt szeretik az emberek. Ezért inkább kölcsönözz ki filmeket! Így te döntöd el, milyen hangerővel nézed meg. Vagy sétálj egyet az erdőben! Ne engedd, hogy a nem-érzékenyek döntsék el, számodra mi nyújt kikapcsolódást! Hagyd, hogy érzékeny tested súgja meg, mire lenne szüksége.

    6.
    Leleményes megoldások a lakásban. Először is derítsd ki, hogy a zaj a levegőbenvagy az épület szerkezetében terjed-e! Ha a zaj forrása az épületen kívül van, akkor a hangot a levegő szállítja. Ha belül, akkor viszont legalább egy része a falakon, padlón, mennyezeten keresztül jön, mert ezek vezetik a hanghullámokat. Ha nem vagy biztos benne, megint csak felfogadhatsz egy akusztikai tanácsadót.

    A külső zaj kirekesztésének módszere kicsit hasonlít ahhoz, amikor a hideget zárjuk ki. A legtöbb zaj az ajtókon és ablakokon át jön be. Tehát be tudsz tenni (vagy szerelővel betetetni) egy második ablakot, az eredeti elé belülre, ha az kifelé nyílik, vagy mögé kívülre, ha befelé. Ez a második ablak legyen nagyon vastag (több mint negyed hüvelykes) laminált üvegből, ha az ára nem jelent problémát. És lehetőleg minél tágasabb rés maradjon a régi és az új ablak között! A kettő közé ne kerüljön semmi, ami összeköti őket, mert az vezeti a hangot. És ezek az ablakok ne legyenek nyithatóak! A fal mentén lehetőleg minden hézagot gondosan tömíts ki vagytapassz be. Ezt elég azon az oldalon megtenni, amely a zajforráshoz legközelebb esik, így a többi ablakon át ki tudod a lakást szellőztetni.

    Ha ajtó is van a zajos falrészen, akkor legyen vastag, és illeszkedjen szorosan a keretébe, erővel kelljen nyitni és zárni!

    Az épületen belül keletkező zajok kiküszöbölésére építhetsz egy újabb falat, szerkezetileg teljesen különválasztva a régitől. A két fal között ne legyen érintkezés! A gerenda rögzítő szegecsei kerüljenek “rugalmas sínek” közé, amelyek elnyelik az energiát. Ez az új fal maga is legyen dupla fal, üveggyapot választóval, és a hozzád közelebb eső oldal készüljön 3/4 vagy 1/2 hüvelyk vastag gipszkarton panelekből!

    7.
    Ha már végképp nincs hova bújni a zaj elől. Először is győződj meg róla, hogy minden lehetőséget kimerítettél! Mi érzékenyek hajlamosak vagyunk módfelett passzívan beletörődni a dolgokba.Próbálkozz meg egy udvarias kéréssel, vagy cserélj széket, szobát, munkatársakat! Egy hölgy elmesélte, hogy egyszer hónapokig utazott többedmagával egy mikrobuszban, ahol valaki nagy hangon, hosszadalmas üzleti telefonbeszélgetéseket bonyolított. Miután a hölgy ráébredt, hogy szuperérzékeny, és jobban kezdte tisztelni saját szükségleteit, panasszal fordult az illetőhöz, aki őszintén meglepődött, hogy zavarja őt a zaj, de végül mégis felhagyott a lármázással.

    Néha a zajt belülről is ki lehet zárni. Egyik diákom iszonyúan lármás városi gettóövezetben nőtt fel, és csodálatos képességet fejlesztett ki magában arra, hogy amit nem akar, azt ne hallja. Ez nem kóros alkalmazkodási nehézség volt, hanem teljesen önként vállalt elkülönülés. Kövesd az ő példáját! Az igazat megvallva sok szuperérzékeny mondta már nekem, hogy, ha kevésbé direkt módon is, de hozzászoktak bizonyos zajokhoz a környezetükben – egyszerűen nem zavarja őket többé. Ne zárd ki ezt a lehetőséget önmagadra nézve sem!

    Van azonban, amikor tényleg tehetetlen vagy. Ha olyan zajjal kerülök szembe, amit végképp semmi módon sem tudok kiküszöbölni vagy kirekeszteni, akkor beérem azzal a bölcs gondolattal, amit egy meditációs oktatótól hallottam: “A tenger nem szökhet meg a hullámai elől.”

    Ez azt jelenti, hogy valahol, tudatunk legmélyén azok az átkozott légkalapácsok is mi vagyunk, így hát szeressük őket annyira, amennyire azt az énünket szeretjük, akit meg szeretnénk tőlük oltalmazni. Vagy értelmezhetjük úgy is, hogy sehová sem a véletlen sodor minket, s a légkalapácsok a “hullámaink”, életünk része. Tanáraink ezek, akik erőnek erejével próbálják értésünkre adni, hogy részünkről is több türelem és elfogadás szükséges.

    8.
    Zaj és stressz. Habár nem készült olyan kutatás, amely ki tudná ezt mutatni, biztos vagyok abban, hogy a zaj jobban zavar minket, ha már amúgy is stresszesek és túlingereltek vagyunk. Tudom, hogy én magam például gyakran tulajdonítom más okból keletkező zaklatottságomat a zajnak, s aztán végül a zaj miatt leszek zaklatott. Ha gyermekkorunkban vagy felnőttkorban nagyon sok stressz ért, akkor jóval nehezebben viseljük az újonnan fellépő stresszhelyzeteket – és ez a zajra is vonatkozik. Így hát tégy meg mindent, amit csak tudsz, hogy legyél mindig kipihent, egészséges, jó hangulatú, és maradj a megfelelő társas közegben – ezek mindegyike egyébként is gyógyír a szuperérzékenyek számára.

    9.
    Gondolkodj másképp a zaj forrásáról! Én akkor vagyok legjobb úton ahhoz, hogy a zaj megkínozzon, ha ellene tüzelem és áldozatának érzem magam. Ez különösen akkor történik meg, ha dühös vagyok a zaj okozóira. Lehet, hogy megkértem őket, legyenek csendesebbek, és nem reagáltak, nem mutattak semmi “tiszteletet”. Ettől áldozatnak érzem magamat, ám valójában saját dühöm áldozata vagyok. Ha én akartam volna azt a zajt – teszem azt, ha ki akartam volna javíttatni az utcámban a kátyúkat, és a munkások végre megérkeztek a légkalapácsaikkal, akkor szívesen fogadnám a lármát, még a meditációs időszakom alatt is. “Valami elkészül, valamit megcsinálnak.”

    Úgyhogy állj hozzá kreatívan! Ha zavar a szomszéd gyerekek ricsaja vagy a kutyák ugatása, próbálj összeismerkedni a gyerekekkel vagy a kutyákkal! Én mindig jobban el tudom viselni azt a zajt, amit a barátaim okoznak – kutyák, macskák, gyerekek, stb. Egy szó mint száz, tegyél meg mindent, amit tudsz, hogy ne keserítse meg az életed a zaj! Ezáltal nemcsak boldogabb leszel, de magabiztosságod, belső erőd is növekedhet, és egészséged is javulhat.

    (Megjelent angolul a Comfort Zone hírlevél 1997. februári számában. Magyarul közzétéve Dr. Elaine Aron hozzájárulásával. Magyar fordítás © Sensum Donum. Köszönjük önkénteseink, Zsófi és Éva segítségét!)